Elképesztő, a világhírű színésznő miért nem kapott évekig szerepet - Szomorú az oka

Kristen Bell külsejét folyamatosan bírálták.

Kristen Bell karrierje
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vannak olyan hírességek, akik pillanatok alatt befutnak, másoknak viszont több évig kell küzdeniük azért, hogy a filmkészítők felfigyeljenek rájuk.

Az utóbbi csapatba tartozik Kristen Bell is, a 39 éves színésznő ma már nagy népszerűségnek örvend, pedig számára egyáltalán nem volt könnyű feltörni a csúcsra, ennek okát egy interjúban árulta el.

Emiatt nem bizonyíthatott színésznőként Kristen Bell

Kristen Bell már középiskolás korában elhatározta, hogy színésznő lesz, dráma- és zeneklub tagja volt, iskolai darabokban játszott, később New Yorkban tanult színészetet. Élete első szerepét 1998-ban kapta, azonban utána évekig, egészen 2001-ig nem kapott szerepet. A 2000-es évek elején is csak apróbb mellékszerepeket bíztak rá, az átütő sikert 2004-ben érte el, amikor megkapta a Veronica Mars főszerepét.

A nehéz kezdetekről a Vanity Fair magazin újságírójának mesélt, elárulta annak okát, miért nem kapott sokáig szerepet.

- Emlékszem, még a legelején ezt a visszajelzést kaptam egy meghallgatásomra: "nos, nem vagy elég csinos ahhoz, hogy te alakítsd a szép lányt, de nem is vagy elég mókás ahhoz, hogy teneked adjuk a fura lány szerepét" - emlékezett vissza a kezdetekre.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Sok sikertelenség érte a meghallgatásokon, mindig összezavarodottan és csalódottan távozott, úgy érezte, egyszerűen nem elég az, amit nyújt. Egy időben már abban sem hitt, hogy valaha is befuthat színésznőként.

- Ezekre a kritikákra mindig ez volt a reakcióm: "Oké, akkor ez azt jelenti, hogy nem foglalkozhatok színészettel? Mégis mit jelent mindez?" - tette hozzá.

A Veronica Mars sikere után egyre több felkérést kapott, a 2000-es évek második felében ő lett a Gossip Girl - A pletykafészek narrátora, ennek köszönhetően a filmesek rájöttek, mennyire jól bánik a hangjával, és kiváló szinkronhang is lehet belőle. A Jégvarázs Annájának is ő az eredeti hangja.

Olyan vígjátékokban láthatták rajongói, mint a Lepattintva, a Minden kút Rómába vezet, a Rossz anyák vagy A főnök.

Az interjúban hozzátette, napjainkban már a forgatókönyvek karakterei sokkal összetettebbek, bonyolultabbak, így szerinte azok a színészeknek, akik manapság akarnak befutni, kicsivel könnyebb lehet, mert nem egy adott szépségideálnak kell megfelelni. Manapság ritka, hogy valakit csak a külseje alapján ítéljenek meg a válogatásokon.

Sztárok, akiket csúfoltak gyerekkorukban

Számos hírességet csúfoltak gyerekként a társai. Azóta a bullying jelenség ellen többször is hallatták már a hangjukat.

Kövérnek és nyúlfogúnak csúfolták az iskolában - Az egyik legdögösebb énekesnő lett belőle

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük