A legdurvábban megkopaszodott színésznők

A hajkorona a női test éke. Íme, 5 sztárhölgy, aki ennek ellenére teljesen kopasz fejjel lepte meg a világot.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Persis Khambatta

A különleges szépségű indiai sztár gyerekkorában kezdett modellkedni, nem sokkal később pedig ő lett Miss India – 15 éves volt ekkor. A hetvenes évek második felében tűnt fel először néhány amerikai filmben, ám nemzetközi színészi karrierje csak néhány évig tartott. Legemlékezetesebb alakítását az 1979-es Star Trek – Űrszekerekben láthatták a nézők, amiben ő testesítette meg Iliát.


Szerepének érdekessége az volt, hogy teljesen kopaszra borotvált fejjel kellett eljátszania az ügyes pilótát. Bátorsága, hogy csupasz fejjel bevállalta a filmet, végül megtérült, hiszen kopaszsága semmit sem vont le a színésznő szépségéből és csáberejéből.

Ennek tükrében pedig talán az sem véletlen, hogy az utókor emlékezetében éppen így őrizte meg Khambattát. A nyolcvanas évek közepén visszatért Bollywoodba, de mindeközben azért néhány amerikai sorozatban is felbukkant még. 1980-ban súlyos autóbalesetet szenvedett, 1983-ban pedig meg kellett műteni a szívét. 1998-ban, 49 éves korában hunyt el szívrohamban.

Sigourney Weaver

1992-ben Weaver harmadszorra bújt Ellen Ripley hadnagy bőrébe, hogy megküzdjön a vérszomjas rovarszerű idegenekkel. A végső megoldás: a Halál rendezői székébe az akkor még teljesen ismeretlen David Fincher ült, akinek sikerült megújítania a legendás scifi-horror sorozatot, habár a rajongókat a mai napig megosztja a film.

Mindenesetre óriási meglepetés volt, amikor a nézőknek szembesülniük kellett a borotvált fejű színésznő látványával. Sigourney Weaver sosem tartozott a bombázó női sztárok közé, Ripley maszkulin karakteréhez mégis nagyon passzolt a tar fej szigorú látványa.


Érthető, hogy első pillantásra nem mindenkinek nyerte el tetszését a maradék nőiességétől is megfosztott sztár külseje, ennek ellenére mégis volt benne valami megmagyarázhatatlanul vonzó, ahogyan a legkeményebb bűnözőkkel karöltve, hidegvérrel küzdött meg az elhagyatott börtönbolygón a szörnyeteggel.

Demi Moore

A kilencvenes évek egyik legdögösebb színésznője 1997-ben szabadult meg fekete hajkoronájától a G.I. Jane kedvéért. Ridley Scott filmjében Moore azért küzd megszállottan, hogy az elit kommandó első női tagja legyen. A bombázó sztár az évtized elején maga volt a nőiesség megtestesítője, 1991-ben például ő pózolt először hét hónapos terhesen meztelenül a Vanity Fair címlapján, a Sztriptíz című thrillerben pedig az évtized egyik legvérforralóbb erotikus táncával lepte meg a nézőket.


Ezek után az egész világot megdöbbentette, ahogy a bőrnyakú Demi Moore katonaruhában próbál talpon maradni a többhetes kiképzés során. Kétségkívül korántsem volt már olyan vonzó a színésznő ebben a szerepben, mint mondjuk egy évvel korábban abban a falatnyi aranyozott bikiniben, mégis igazi kuriózumnak számított, hogy a bombanőt kopaszon is megcsodálhatták a pasik.

Natalie Portman

A gyerekszínészként befutott gyönyörű Natalie Portman meglepő átalakuláson esett át az elmúlt években, a szégyenlős és félénk fiatal lányból szinte egyik pillanatról a másikra lett ellenállhatatlan és buja szexbomba. Vajon ki gondolta volna öt évvel ezelőtt, hogy a visszafogott és félénknek tűnő hölgy bevállalja a Közelebb sztriptíztáncosnőjének eljátszását? A 27 éves sztárt mostanság egyre merészebb és provokatívabb szerepekben láthatjuk, ahol feltűnően előtérbe kerül nőiessége és vonzereje.


2005-ben azonban ő is bevállalta, hogy a V mint vérbosszú című képregény-adaptációban leborotválják a haját, és a filmet teljesen kopaszon játssza végig. Azt nem lehet tudni, hogyan érezte magát, amikor először nézett a tükörbe, mindenesetre sok pasi még így is odavolt érte. Hiszen Natalie Portman a legbájosabb arcú hollywoodi színésznők egyike, akinek magával ragadó szépségét még csupasz feje sem tudta elhalványítani.

Cameron Diaz

2008-ban Diaz volt a legtöbbet kereső hollywoodi színésznő, aki szintén beállt az egy-egy szerep kedvéért megkopasztott női sztárok közé. A My Sister’s Keeper című drámát idén nyáron mutatják be Amerikában, de a forgatás során már tavaly lekapták a tar bombázót a lesifotósok.


A látvány jócskán megdöbbentő volt, hiszen Diaz arca semmiképpen sem nevezhető hétköznapinak, szőke hajzuhatagának hiánya pedig csak még feltűnőbbé tette szokatlan fejformáját.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A film története szerint a 36 éves híresség egy olyan anyukát játszik, aki azért ragad borotvát, hogy így is könnyítsen súlyos beteg gyermekén, akit nagyon bánt, hogy kihullott a haja.

OLVASD EL EZT IS!

  • natalie portman
  • cate blanchett

Hollywood legszebb színésznői kopaszon

Ezt is szeretjük