Meglepő, mi a királyi család szokása karácsonykor: a fura tradíció az 1900-as évek eleje óta létezik
Erzsébet királynő nagyapjához hasonlóan gondoskodik arról, hogy minden vendége eleget egyen.
A brit királyi család tagjai a hagyományok szerint az ünnepekre elhagyják Londont, és a norfolki Sandringhamben karácsonyoznak együtt.
2020-ban a koronavírus-járvány miatt ez a hagyományuk elmaradt, helyette mindenki a saját otthonában ünnepelt, és sajnos idén is rendhagyó módon ünnepelnek. A királynőt a windsori kastélyban látogatják meg idén a szerettei, de remélhetőleg 2022-ben már helyre áll a rend. Eddig ha Sandringhamben összegyűlt a család, az ajtón belépve az első dolgaik között szerepelt, hogy megmérjék a súlyukat.
Ezért kell a királyi család tagjainak kötelező méredzkedésen részt venniük
A karácsonyi időszakban komoly kihívást jelent, hogy az ember ne szedjen fel magára egy kis felesleget, hiszen nem egyszerű napokig ellenállni a finom falatoknak. Az karakterfüggő, hogy ki mennyire figyeli a súlyát a két ünnep között, de az viszont általánosságban elmondható az emberek zöméről, hogy annak örülnek, ha a nagy evések közepette egy gramm pluszt sem szednek fel. A királyi családnál kicsit másképp működik ez, ugyanis náluk elvárás a hízás.
A súlymérést Erzsébet királynő nagyapja, VII. Eduárd király találta ki még az 1900-as évek elején, írta meg a Grazia. Azért teremtette meg ezt a hagyományt, mert a király gondoskodni akart arról, hogy minden családtagja elegendőt egyen karácsonykor.
Mivel Erzsébet királynő igazi hagyománytisztelő, így a mai napig él ez a különös tradíció a családban. Ő is mindent megtesz annak érdekében, hogy a vendégei tényleg jól érezzék magukat, ha Sandringhamben ünnepelnek. Senki nem bújhat ki a hagyomány alól, mindenkinek kötelező az antik eszközön megméredzkednie.
Arról nem esett szó a cikkben, hogy pontosan hány kiló plusszal elégedett az uralkodónő, azonban ezt a tradíciót a Kristen Stewart főszereplésével elkészült Spencer című mozifilm is ábrázolja. Az alkotásban egy-másfél kiló hangzott el. Pontosan rögzítik, hány kilósak voltak a vendégek az érkezéskor, és azt is megvizsgálják, mennyi súllyal hagyják el a királyi birtokot.
Ezt eszik karácsonykor a királyi család tagjai
Összeállításunkban megnézheted, milyen ételcsodák kerülnek az uralkodói család asztalára a szeretet ünnepén - mi azt sem tudjuk, mit választanánk az ínycsiklandó fogások közül!
Ezt eszik a királyi család tagjai karácsonykor - Fotókon az ínycsiklandozó menü
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- diana hercegnő