Igazán furcsát villantott Kim Cattrall
Kim Cattrall úgy döntött, mezítláb hagyja el az egyik étterem épületét, ám a látványban nem volt köszönet.
Az álomgyár képmutatásának köszönhetően könnyen azt hihetnénk, hogy a Szex és New York dívái a hétköznapi életben is olyan ragyogóak és hibátlanok, mint ahogyan megismertük őket a tévék képernyőjén és a vásznon - ez azonban nagyon messze áll az igazságtól.
Láttuk már többek között Sarah Jessica Parker horrorfilmbe illő inas-eres végtagjait, ám Kim Cattrallnak sem lenne nehéz dolga, ha valakire rá akarná hozni a frászt. Az 53 éves amerikai színésznőt éppen két éve örökítették meg Londonban az első Szex és New York mozifilm premierje után, amikor is sikerült alaposan megdöbbentenie a közvéleményt.
Lekerült a lábáról a Gucci cipő
Az 50 felett is ragyogó sorozatsztár egy étteremből lépett ki Mario Cantone háta mögé bújva - aki a filmben Charlotte meleg barátját, Anthonyt alakította -, kezében tartva ezüstszínű Gucci cipőjét. Hiba volt azonban a kényelem miatt megszabadulni lábbelijétől, a feltáruló látványban ugyanis nem volt köszönet.
Cattrall lábfeje ugyanis borzasztóan nézett ki, amit elegáns, Vivienne Westwood által tervezett vörös estélyi ruhája sem volt képes teljes mértékben ellenpontozni. Amúgy nem kell félteni a világhírű színésznőt, a későbbi afterpartin ugyanis a beszámolók szerint ő bulizott a legtovább.
Tagadja, hogy plasztikáztatott volna
Habár nagyon valószínűnek tűnik, hogy Kim Cattrall is plasztikáztatott már - igaz, minden bizonnyal nem a lábfejét -, ő maga ezt nem ismerte be egy március közepén adott interjújában, melyben úgy fogalmazott, hogy nem érzi még magát készen arra, hogy kés alá feküdjön.
Ami pedig a családalapítást illeti, Samantha Jones megformálója nem rejtette véka alá: egyáltalán nem bánta meg, hogy sosem szült gyereket.
Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül
A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?
További részletek: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. június 3. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Elmondása szerint nagyon sok olyan barátja van, akiknek már vannak gyermekei, a nap végén pedig szeret nyugalomban kikapcsolódni.