Fotókon Kim Dzsongun felesége: az észak-koreai first lady több gyereket szült a diktátornak

Kim Dzsongun és felesége, Ri Szoldzsu 2009-ben házasodtak össze.

Kim Dzsongun felesége
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kim Dzsongil 2008-ban agyvérzést kapott, így felépülése után fontos döntést hozott meg: Kim Dzsongunnak parancsba adta, hogy házasodjon meg, ugyanis őt választotta ki utódjának idősebb fia, Kim Dzsongnam helyett. 

Az, hogy az észak-koreai vezető pontosan hogyan és miként ismerte meg az eredetileg énekesnőként dolgozó Ri Szoldzsut, arra többféle verzió is létezik az internet világában. Az első szóbeszéd szerint az egykori vezető, Dzsongil választotta ki a lányt fia számára. A második arról szól, hogy Dzsongun saját maga fedezte fel az énekesnőt, méghozzá az egyik koncertjének köszönhetően.

Kim Dzsongun felesége

Kim Dzsongil 2011 decemberében hunyta le örökre a szemeit, ezt követően pedig fia, Kim Dzsongun vált az ország új vezetőjévé. Odáig nem sokat lehetett róla hallani, ahogyan feleségéről sem. 2012-ben hallhattunk először választottjáról, Ri Szoldzsuról, akivel ugyanebben az évben vállalták fel a nyilvánosság előtt a kapcsolatukat.

Ami az észak-koreai first lady családját illeti, igen neves gyökereket tudhat magáénak, azonban mindez hiábavaló. Amióta kimondta az igent férjének, egyáltalán nem beszélhet velük. Az India Times írta meg, hogy a nőnek még az eredeti nevét is le kellett cserélnie. Ha beírjuk az internetre a nevét, akkor a születése kapcsán több dátumot is láthatunk. Pontos információ nem áll rendelkezésre a koráról, csupán annyi, hogy 1985 és 1989 között látta meg a napvilágot.

Biztosan sokan kíváncsiak lehetnek rá, milyen életet is él a diktátor feleségeként. Lényegében a szabad élet kifejezését sem ismeri, nagyon szigorú és merev szabályok alapján kell élnie a mindennapjait, amely biztosan megterhelő lehet. Az öltözködésén is változtatnia kellett, férje nem engedi, hogy farmerban vagy bármilyen más, a nyugati világot szimbolizáló ruhákban jelenjen meg a nyilvános eseményeken. Utóbbi rendezvényeken csakis a férjével együtt mutatkozhat, Észak-Koreát pedig sosem szabad elhagynia egyedül.

Három gyermeket nevelnek együtt, azonban az ő kilétüket és nevüket is titkolják a nyilvánosság előtt. 2010–ben született meg első csemetéjük, aki a legtöbb internetes forrást alapul véve kisfiú lett. 2013-ban látta meg a napvilágot lányuk, Ju Ae, akinek a nevét Dennis Rodman kosaras árulta el a Guardiannak. 2017-ben pedig még egy gyermeket vállaltak.

Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan fest Ri Szoldzsu napjainkban.

Az öltözködésén is változtatnia kellett, férje nem engedi, hogy farmerban vagy bármilyen más, a nyugati világot szimbolizáló ruhákban jelenjen meg.
Fotó: Getty Images
Kim Dzsongun észak-koreai vezető felesége, Ri Szoldzsu és Kim Dzsung-sook, Moon Jae-in dél-koreai elnök felesége.
Fotó: Getty Images
Kim Dzsongun és Hszi Csin-ping, illetve feleségeik phenjani találkozója.
Fotó: Getty Images
Ri Szoldzsu a nagyobb rendezvényeken csakis a férjével együtt mutatkozhat, Észak-Koreát pedig sosem szabad elhagynia egyedül.
Fotó: Getty Images
Nagyon merev és szigorú szabályok szerint kell élnie a mindennapjait, amely biztosan megterhelő lehet.
Fotó: Getty Images

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre

Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. június 5. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Nézd meg Vlagyimir Putyin szeretőjét, Alinát!

Vlagyimir Putyin állítólagos szeretője, Alina Kabajeva sikeres olimpikon volt. Képes összeállításunkban megnézheted Alina Kabajeva fotóit.

Friss fotón Vlagyimir Putyin állítólagos szeretője: a 39 éves Alina gyerekeket szült a pletykák szerint

Nézegess képeket!

Elolvasom

Cover-kép: Getty Images

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük