Kevin James felesége egzotikus szépség: Steffianával már 22 éve elválaszthatatlanok
Kevin James felesége a színész több filmjében is feltűnt.
Kevin James olyan filmekből lehet ismerős, mint A randiguru, a Férj és férj, A gondozoo, A pláza ásza vagy a Nagyfiúk első és második része. Ezeken kívül ott van még a Férjek gyöngye című sorozat is, amely kilenc évadot élt meg.
Ami a színész magánéletét illeti, 2001 óta foglalt a szíve, idén júniusban pedig már a 19. házassági évfordulójukat ünnepelheti a nála kilenc évvel fiatalabb Steffiana de la Cruzzal.
Kevin James felesége
Jamesnek 2001-ben szervezett le egy vakrandit az akkori lakberendezője, talán ő maga sem gondolta volna, hogy pont így ismeri meg a jövendőbelijét. Az egzotikus szépségű Steffianába hamar beleszeretett, csak pár hónapba telt, hogy összebútorozzon vele, majd két év járás után megkérte a kezét.
James bevallása szerint sosem volt egy szívtipró típus.
- Mindig is az a srác voltam, akinek nem feltétlenül volt sikere a nőknél. Ha egy lány azt mondaná nekem, hogy "kedvellek, randizni akarok veled, csak hívj el", még akkor is megkérdőjelezném az állítását. Mármint tényleg komolyan gondolta? - idézte a színész szavait a Parade magazin.
Szerencséjére Steffiana esetében minden sikerült. 2004 júniusában házasodtak össze Kaliforniában, három lányuk és egy fiuk született: Sienna 2005-ben, Shea 2007-ben, Kannon 2011-ben, Sistine pedig 2015-ben látta meg a napvilágot.
A színész közösségi oldalára csak ritkán posztol ki közös képet a nejével, ezt a felvételt még a 16. házassági évfordulójukon készítette vele.
De La Cruz a karrierjét modellként kezdte, majd 1997-ben már a képernyőn is feltűnt, A kikötő című sorozatban kapott egy apró szerepet. Mielőtt megismerte volna a színészt, benne volt a Pacific Blue-ban és a Bújj, bújj, gonosz! című filmben.
A szemfülesek több olyan alkotásban is kiszúrhatták, amelyeknek Kevin James volt a főszereplője, ilyen volt a Férjek gyöngye, A pláza ásza, A gondozoo vagy a Lazíts, Kevin.
Adam Sandler felesége
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen gyönyörű Adam Sandler felesége.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images