Károly korábbi kapcsolata is Kamilla miatt ért véget: exe ezt nem tudta megbocsájtani

Károlynak nem csak Dianával való kapcsolatát mérgezte meg, hogy nem tudta elengedni Kamillát.

Károly herceg Diana előtti párja
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szinte nincs ember a földön, aki ne ismerné Károly és Diana kapcsolatának történetét és annak boldogtalan befejezését. A trónörökös félrelépése első szerelmével, Kamillával az egyik leghírhedtebb viszonyként vonult be a történelembe.

Lady Di és Wales hercegének házassága már a kezdetektől elátkozott volt, ugyanis a férfi szíve már akkor egykori kedvese felé húzott. 1970-ben egy lovaspóló-mérkőzésen pillantotta meg először Camilla Parker-Bowlest, ez a pillanat megpecsételte az életét.

Károly Diana előtti kapcsolata

Annak ellenére, hogy Károly soha nem akart szakítani, két évvel később úgy hozta az élet, hogy elváltak az útjaik szíve hölgyével. Sokak szerint a királyi család keze volt a dologban, Kamillát nem találták megfelelő hitvesnek a leendő király mellé, ezért úgy alakították a szálakat, hogy kénytelenek legyenek búcsút venni egymástól. Ez így is történt, miután Károlyt katonai szolgálata során külföldre szólították, Kamilla nem várta meg, hogy hazatérjen, hozzáment egy őrnagyhoz, Andrew Parker-Bowleshoz.

Kamilla és Andrew Parker-Bowles esküvője 1973. július 4-én.
Kamilla és Andrew Parker-Bowles esküvője 1973. július 4-én.
Fotó: Wood / Getty Images Hungary

Ezután a herceg is meg akarta találni jövendőbelijét, rá is lelt hitvesére a szívek királynője személyében. Ám még mielőtt Dianával megismerkedett volna, volt az életében még egy nő, akit Anna Wallace-nek hívtak.  

A románcuk gyors léptekben haladt előre, Károly kétszer is megkérte a nő kezét, ám az oltárig sosem jutottak el. Wallace ugyanis nem tudta megbocsájtani neki, hogy folyamatosan összejárt Kamillával.

károly 2
Fotó: Frank Barratt / Getty Images Hungary

„Károly rengeteg bálba és különböző társasági eseményre vitte el Annát, ahol végül szinte mindig Kamillát kérte fel táncolni. Anna végül nem bírta elviselni a folyamatos megalázást, és szakított. Úgy fogalmazott: senki sem bánhat így vele, még egy herceg sem” - írta Penny Junor a királyi család szakértője The Duchess: The Untold Story című könyvében.

A sok viszontagság után Károly és Kamilla szerelme a 2000-es évek elején végre beteljesedhetett. 2003-ban Kamilla beköltözött kedvese hivatalos rezidenciájára, két évvel később pedig bejelentették, hogy egybekelnek. Esküvőjüket 2005. április 9-én rendezték meg, a polgári szertartást a Windsor Guildhallban, a windsori városházán tartották.

Károly állítólagos szeretője

Amikor Károly és Diana 1992 decemberében bejelentették, hogy különválnak útjaik, pár hónappal később Wales hercege Vilmos és Harry mellé felbérelte az akkor 28 éves Tiggy Legge-Bourke-öt dajkának, akire Diana hercegnő rettenetesen féltékeny volt.

Diana féltékeny volt fiai dadusára: a nőről azt pletykálták, Károly szeretője volt

Diana hercegnő nem szívlelte Tiggy Legge-Bourke-öt.

Elolvasom

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük