Károly herceg ezzel a húzásával komoly bajba keveredett: Vilmost akarja következő királynak a nép
Károly herceg botránya veszélybe sodorhatja Erzsébet királynő örökségét és a brit monarchiát.
Károly hercegről még június 25-én közölt egy cikket a Sunday Times, az írásból kiderült, hogy a trónörökös 2011 és 2015 között összesen hárommillió eurót fogadott el Hamad bin Jassim bin Jaber Al-Thani sejktől. A tetemes összeget részletekben adta át, volt, hogy egy bőröndben, máskor pedig egy táskában.
Az egyik átadás 2015-ben történt a Clarence House-ban, amely Károly és Kamilla rezidenciája. A palota szóvivője azt állította, hogy a pénzt egyből a herceg egyik alapítványának adták át. Bár semmi illegálisat nem véltek felfedezni a történetben, a Times egy másik cikkében rávilágított arra, hogy Wales hercege ezzel a húzásával veszélybe sodorta édesanyja örökségét és a királyi család sorsát.
Károly herceg botránya miatt figyelmeztetnek a királyi család szakértői
A kritikusok szerint az örökös megítélésének nem tett jót, hogy hárommillió eurót fogadott el a katari politikustól, ráadásul, ha a jövőben is elkövetne hasonló cselekedeteket, azzal befeketítené a királyi családot.
- A királynő felé irányuló szeretet, ami a jubileumi ünnepségeket jellemezte, nem értelmezhető félre a monarchia feltétlen támogatásaként. Ha egy család a születési jog alapján akar tovább uralkodni a 21. században, akkor fel kell ismerniük, hogy ezt a nyilvánosság engedélyének köszönhetően tehetik meg. Bolondság lenne Károlytól, ha ezt az engedélyt természetesnek venné - foglalta össze a cikk írója.
Erzsébet királynő 1952 óta van a trónon, koronázási ceremóniáját csak a következő évben, 1953. június 2-án tartották meg. Az uralkodónő gondoskodott arról, hogy kivívja magának az emberek tiszteletét, botrányoktól mentesen élte mindennapjait, és végezte hivatalos teendőit. Jelenleg is ő a királyi család legnépszerűbb tagja, utána a sort Vilmos herceg és Katalin hercegné követi.
Erzsébet királynő az uralkodása alatt rengeteg nehézséget átélt, nem mellesleg több olyan esemény történt, ami veszélyt jelentett ideiglenesen a királyi család hírnevére, ám a csapata segítségével sikerült ezeket a krízishelyzeteket jól kezelniük. Erre kiváló példa, amikor Harry herceg és Meghan hercegné váratlanul bejelentették 2020-ban kilépési szándékukat, amit az angolok röviden csak Megxitnek neveznek, de ide sorolható András herceg szexbotránya is.
Bár sokan arra vágynak, hogy Vilmos vegye át minél előbb az irányítást, ennek ellenére ez nagy eséllyel nem következik be. Charlies Lankston királyi szakértő szerint Vilmos herceg és Katalin hercegné tisztában vannak azzal, hogy Károly már nem fiatal, és valószínűleg nem fog a trónon több évtizeden át ülni.
A Daily Express idén júniusban közölte felmérésüket, összesen 2367 embert kérdeztek meg arról, hogy szerintük Vilmosnak kellene-e a következő királynak lennie. A szavazók 76%-a válaszolt erre a kérdésre igennel, 23%-a pedig nemmel, csupán 1% nem tudott dönteni Cambridge hercege és az apja között. Az Ipsos felmérését is megemlítették a cikkben, ők arra jutottak, hogy az emberek 42%-a arra vágyik, Károly mondjon le a trónról a fia javára.
Sztárok, akik ugyanolyan ruhába bújtak, mint Katalin
Olyan példákat mutatunk, amikor a hírességek ugyanolyan ruhát viseltek, mint Katalin hercegné.
Katalin hercegné és Helen Mirren ugyanolyan estélyibe bújtak: sztárok, akik összeöltöztek Vilmos feleségével
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció