A bolgár hercegnő 52 éves korára durván kigyúrta magát: plasztika vádja is érte Kalinát
Kalina bolgár hercegnő átalakulása nem mindennapi.
Bár a brit királyi család a legismertebb, rajtuk kívül számtalan előkelőség él még ezen a világon. Bulgária utolsó cárja, később miniszterelnöke, II. Szimeon és Margarita Gomez-Acebo y Cejuela, spanyol származású arisztokrata nő öt gyermeket nemzett, közülük az 1972-ben született Kalina bolgár hercegnő került nemrégiben a címlapokra a megváltozott külseje miatt.
Kalina bolgár hercegnő változása
A ritkán látott előkelőség egy temetésen mutatkozott a férjével, Kitín Muñozzal. Ahogy az alábbi képen is látható, az 52 éves nő elég komoly átalakuláson esett át, a korábbiakhoz képest sokkal izmosabb lett.
A Hello! magazin megírta róla, hogy mindennap edz, emellett az étkezésére is kiemelten odafigyel. Nem ez az első alkalom, hogy a megjelenése szóbeszédet okozott, az arca is megváltozott.
Sokáig azzal vádolták, hogy a szépészeti beavatkozások rabja lett, majd 2018-ban a férje tiszta vizet öntött a pohárba.
- Kalina különböző műtéteiről és esztétikai kezeléseiről szóló összes abszurd elmélet nem más, mint félretájékoztatás.
Csupán nyolcéves volt, amikor egy baleset következtében a középső metszőfogai letörtek. Később, 1999-ben szeretett volna koronát felhelyeztetni, hogy végre újra szépek legyenek a fogai. Elment egy londoni fogorvoshoz, ám a szakember túl mélyre lefúrt, ennek következtében fertőzést kapott, ami már az orrporcaira is átterjedt. A házaspár egy expedíción volt a tengeren, amikor Kalina fertőzése súlyosbodott.
- A kórházba való eljutás lehetetlensége és a tengeri körülmények miatt a fertőzés egyre jobban előrehaladt és súlyosbodott, és a szeme egy részét is érintette - magyarázta a férfi.
Sürgősen megműtötték annak érdekében, hogy a szemeit és az orrát is megmentsék. Szerencsére sikerült túlélnie az operációt, azonban a beavatkozás következtében átalakult a külseje. Nem zavarta ez őket, hiszen az volt a fő, hogy életben maradt.
Képes összeállításunkban megnézheted Kalina bolgár hercegnő átalakulását.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A 73 éves Bonnie Tyler túlzásba vitte a plasztikát: a 80-as évek énekesnőjére alig ismerni rá
Bonnie Tyler arca teljesen megváltozott a szépészeti beavatkozásoknak köszönhetően.
ElolvasomCover- és ajánlóképek: Getty Images