
Smink nélkül Julia Roberts cseppet sem vonzó
Az egykori szépség eléggé meggyötörten fest, ha nincs kisminkelve.

Ami azt illeti, a negyvenéves színésznő még smink nélkül is megőrzött elég sokat természetes bájából, nem úgy, mint néhány teljesen szétesett kolléganője, de azért az élelmes lesifotósok képei azért nem a legjobb formájában mutatják a háromgyermekes, egykori Micsoda nőt.
A New Yorkban vásárolgató Julia festék nélkül elég halálsápadt, és feltűnően fáradtnak is tűnik a fényképeken.
Persze lehet, hogy csak a korai kelés viselte meg kissé: a szép színésznőről ugyanis köztudomású, hogy imád inkognitóban, teljesen hétköznapi emberként vásárolni New York zöldségpiacain és boltjaiban.
Mindenesetre a partikon és a filmvásznon még mindig lehengerlő szépségű filmcsillag így, smink nélkül meglehetősen átlagosnak tűnik.
Sharon Osbourne és a milliós plasztikák
Rajta kívül egy másik családanyát is smink nélkül kaptak le a mindenfelé kirajzó lesifotósok: az 56 éves Sharon Osbourne egy Beverly Hills-i bevásárlókörúton került a lencsék elé, és elmondható: így már nem tagadhatna le jó néhány évet a korából, mint teljes kikészítés mellett.
Persze azt, hogy Osbourne jó karban van, plasztikai műtétek egész sorának is köszönheti: a rocker Ozzy asszonya átszámolva eszelős összegért, mintegy 125 millió forintért operáltatta át magát!
A legutóbbi beavatkozásokra egy gyomorműtét utáni, rendkívüli mértékű fogyás szolgáltatott apropót: Sharonon annyi beavatkozást kellett elvégezni, hogy egy menetben nem is vállalták a feladatot plasztikai sebészei. Mindenesetre azt megfogadta, hogy a szemét és a száját többé nem műtteti meg.
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
Hogy megérte-e a még hollywoodi mértékkel nézve is csillagászati összegbe kerülő műtétsorozat? A képekre nézve mindenki döntse el maga!