Jamie Foxx 17 éves lánya ellopta a show-t a díjátadón: bongyor frizurája nem hétköznapi látvány
Jamie Foxx és lánya együtt jelentek meg a vörös szőnyegen és a színpadon is, Annalise különleges hajzuhataggal hódított.
Idén június 28-án rendezték meg a 2026-os BET Awards-ot, amely minden évben a fekete bőrű előadók és más kisebbségek kiemelkedő teljesítményét díjazza a zenei világban, a filmek tekintetében, a sportban és a televíziózásban. A sztárok között Jamie Foxx és lánya is képviseltette magát, nem is akármilyen megjelenéssel.
Jamie Foxx és lánya a BET Awards-on
Jamie Foxx két lány büszke édesapja, ráadásul májusban az is kiderült, hogy hamarosan háromszoros apukának mondhatja majd magát, hiszen jelenlegi párjával, Alyce Huckstepp-pel első közös gyermeküket várják. A két nagyobbik gyermeke korábbi kapcsolatiból született, Corinne 32, Annalise pedig 17 éves.

Utóbbival együtt érkezett a színész az idei BET Awards-ra, ahol nincs kétség, hogy minden szem lányára szegeződött azonnal, hiszen Annalise egy különleges, hatalmas bongyor hajzuhataggal jelent meg a vörös szőnyegen édesapja mellett, majd a színpadra is együtt mentek fel.
A díjátadón egy közös előadással szórakoztatták a közönséget, míg apja énekelt, addig Annalise gitárral kísérte őt. De térjünk is vissza a tinilány megjelenésére, hiszen elképesztő laza, mégis elegáns stílusban lopta el a show-t, göndör frizurája szinte teljesen eltakarta napszemüveggel felöltöztetett szemeit. Nem mindennapi hajviselete mellett egy fekete női öltönyszerű szettel vonzotta magára a tekinteteket, mely alól kilógott fehér blúza, amit egy fekete csokornyakkendő díszített.
Édesapja totál feketébe öltözött a lányához, így alkottak nem mindennapi párost. A színész le sem tagadhatná, hogy mennyire büszke Annalise-ra, a felvételeken szinte tapintható, mennyire jó a kapcsolatuk.
Jamie Foxx korábban azt is kifejtette, szerinte "nagyon jól sikerültek a lányai". Míg Annalise a mostani előadás szerint örökölte apja zene iránti szeretetét és tehetségét, addig Corinne ugyancsak apja nyomdokait követve a színészi karrier felé vette az irányt - olvasható a People magazin oldalán.
Salma Hayek 18 éves lánya ellopta a show-t este Londonban: Valentina szőke, természetes szépség
Salma Hayek 18 éves, Valentina lánya ugyanolyan gyönyörű, mint a színésznő.
ElolvasomCover-fotó: Getty Images Hungary
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- john travolta
John Travolta lánya már 26 éves: Ella Bleu-ból csodaszép modell lett
- sztár
- jude law
















