Ez az első közös fotó! 13 évvel fiatalabb nőbe szeretett bele az 5 gyerekes színész

Jude Law ismét egy nála jóval fiatalabb nővel jött össze.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A 42 éves Jude Law utoljára akkor került a reflektorfénybe, amikor márciusban megszületett ötödik gyermeke, 23 éves exétől, Catherina Hardingtól.

A sztárnak korábbi feleségétől, Sadie Frosttól három gyermeke született, a 18 éves Rafferty, a 14 éves Iris és a 12 éves Rudy. Negyedik gyermeke Samatha Burke modelltől született 2009-ben, a kislány a Sofia nevet kapta.

Ismét fiatalabb nővel jár

Egy ideje már lehetett tudni, hogy a színésznek új barátnője van, bár eddig még soha nem mutatkoztak nyilvánosan együtt.

A hét elején azonban ez megváltozott, Jude Law és nála 13 évvel fiatalabb kedvese, a gyönyörű és sportos Phillipa Coan a lesifotósok elé álltak.

Londonban kapták lencsevégre őket, amint éppen autóba szálltak. A seregnyi fotós láttán sem jöttek zavarba, úgy tettek, mintha mindez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

A Mail on Sunday-nak Jude Law egyik közeli ismerőse nyilatkozott is az újdonsült párról, aki azt mondta, a színész nagyon intelligensnek tartja Pippát, és imádja, hogy a lány nem a showbiznisz világából jön. A kapcsolat komoly, Jude nem szeretne semmit elrontani.

Fotó: ez a 18 éves srác Jude Law legidősebb gyermeke! Elképesztő, mennyire hasonlítanak

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük