Csak 40 éves volt! Belehalt sérüléseibe a zenevilág közkedvelt alakja

John Atterberry, a neves amerikai zenei producer 40 éves volt.

Belehalt sérüléseibe 2011. december 12-én John Atterberry. A 40 éves amerikai zenei producer és menedzser annak az ámokfutónak esett áldozatául, aki lövöldözésével két nappal korábban borzolta a kedélyeket.

Hogy mi volt a fiatal férfi megdöbbentő tettének oka, arra máig nem derült fény.

Vétlen áldozat volt

Egy Tyler Brehm nevű fiatal férfi december 9-én, Hollywood utcáin céltalanul lövöldözni kezdett, egészen addig, amíg látókörébe nem került egy ezüstszínű Mercedes Benz és annak sofőrje. A volánnál John Atterberry, híres amerikai zenei producer és menedzser ült. Az ámokfutó rászegezte fegyverét, és három célzott lövést adott le. A férfi arcát és tarkóját találta el.

Rohammentővel kórházba szállították, de életét már nem tudták megmenteni. Atterberry volt a 26 éves tettes három áldozata közül az egyetlen, akit a 20 leadott lövéséből néhány úgy eltalált, hogy azok súlyos sérülést okoztak.

A rendőrség információi szerint Tyler Brehm a lövöldözés közben azt kiáltozta, meg akar halni. Végül így is lett, két járőr még a tett színhelyén, a Sunset Boulevard-on lelőtte, miután nem tett eleget utasításaiknak, és őket is célkeresztbe vette.

Sztárokkal dolgozott és bulizott

John Atterberry karrierje során számos sztárral dolgozott együtt. Alelnöke volt a Death Row Recordsnak, ahol többek között Snoop Dogg vagy a szintén tragikus módon elhunyt Tupac Shakur albumai készültek. A kiadó dolgozott együtt a Spice Girlsszel, Jessica Simpsonnal és Brandyvel is.

Tragikusan fiatalon elhunyt sztárok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Atterberryt korábban gyakran látták partikon a rapper P. Diddy, Gwen Stefani vagy Gavin Rossdale társaságában.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük