Szívszorító, mik voltak John Lennon utolsó szavai: egykori otthonának portása árulta el egy új interjújában
Az egykori portás friss interjújában azt is elmondta, mik voltak John Lennon utolsó szavai.
December 8-án volt John Lennon halálának 43. évfordulója, ennek kapcsán adott exkluzív interjút Jay Hastings, aki a '80-as években a zenész otthonának portása volt.
John Lennon utolsó szava
Hastings a Dakota-ház egyik alkalmazottja volt, ez volt az a New York-i épület, amely előtt halálosan megsebesítették a Beatles legendás énekesét. Mark David Chapman volt az elkövető: öt lövéséből egy mellé ment, a többi a zenész vállát és hátát, illetve egy golyó az aortáját érte.
Az egykori portás most is úgy emlékszik a szörnyű gyilkosság részleteire, mintha az tegnap történt volna. Kollégája, Jose volt kint az épület előtt, amikor meglőtték Lennont, mondta el a People magazinnak.
- Hallottam kint Jose-t, ahogy mondta: "Ó, Lennon úr." Aztán bumm, bumm, becsukódtak az ajtók, és hallottam a cipősarkak kopogását a kocsifelhajtón. Így odamentem a pulthoz, ahol volt egy rejtett gomb, amivel ki lehetett nyitni a Dakota-ház ajtaját. Ahogy ott álltam, és az ujjam rajta volt a gombon, Lennon odarohant hozzám rögtön a lövések után, és ezt mondta nekem: "Meglőttek, meglőttek" - idézte fel az énekes utolsó szavait.
Végül összeesett, Hastings gyorsan realizálta mi történt, azonban azt nem tudta megítélni, mennyire súlyosak Lennon sérülései. Yoko Ono is ott volt, aki azt ordította keservesen, hogy hívja valaki a mentőket. Mark David Chapman továbbra is kint állt, és a Zabhegyezőt olvasta, sőt még a rendőröket is megvárta.
Hastingsnek eközben már csupa vér volt a fehér ingje és a kezei is, hiszen próbált Lennonnak segíteni, így amikor a zsaruk megjelentek a helyszínen, hirtelen azt hitték, ő volt a tettes. Azonban a kollégája, Jose egyből a könyvet olvasó Chapmanre mutatott, így gyorsan letartóztatták. Életfogytiglani börtönbüntetést kapott, húsz év után kérhette a feltételes szabadságra helyezését, de 2022-ben 12. alkalommal is elutasították azt.
Ringo Starr felesége
A legendás dobos felesége korábban Bond-lány volt.
Ő a 82 éves Ringo Starr felesége: a Beatles legendája 41 éve szereti Barbarát
A feltűnően szép Barbara Bach, aki Ringo Starr felesége lett, korábban Bond-lány volt.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlók: Getty Images