Váratlanul elhunyt Jekatyerina Maximova

Hirtelen ment el az orosz balettművészet egyik kimagasló alakja, aki a világhírű Bolsoj Színház táncosa volt.

2009. április 28-án, kedden, örökre távozott Jekatyerina Maximova orosz balett-táncos, aki a Bolsoj Színház társulatának sztárja volt évtizedeken keresztül. 

A hetvenéves művésznő halála hirtelen és váratlanul következett be, a hírek szerint nem szenvedett semmiféle betegségben. Halálának okát még vizsgálják.

Az 1939-ben, Moszkvában született Maximova gyermekkorától balerinának készült.

A Bolsoj Színház balettiskolájában végzett, majd 1958-ban, a Diótörő egyik karaktereként debütált a színpadon.

Nem csak hazájában ismerték

Eleinte kisebb szerepeket kapott, első jelentős alakítását Katarinaként nyújtotta Prokofjev: Kővirág című művében.

Ennek kapcsán ismerkedett meg Jurij Grigorovics koreográfussal, aki végigkísérte az útját, számos darab – Giselle, Csipkerózsika, Hamupipőke, Spartacus – főszerepét osztva a tehetséges táncosnőre.

Férjét is a balettnek köszönhette: Vlagyimir Vaszilijevvel nemcsak a színpadon, de a magánéletben is egy párt alkottak, az Anuita című darabot párja kimondottan neki írta 1986-ban.

Ennyit változott a szexideál az évszázadok alatt

Nézegess képeket!

Elolvasom
Bár 1988-ban végleg otthagyta a Bolsoj Színházat, a balettel nem szakított, a jövő nemzedékének tehetségeit oktatta.

- Önök elvesztettek egy kedves ismerőst, egy barátot, de Oroszország egy kiváló balett-táncost, akinek ritka tehetsége a világ kultúráját is gazdagította.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Briliáns tánctudásával, lenyűgöző bájával és szépségével szó szerint elvarázsolta a közönséget – írta róla gyásztáviratában Dmitrij Medvegyev orosz elnök.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük