Ő lesz az új oktatásügyi miniszter: rekordszámú női képviselővel indul az új ciklus
Kiderült, ki felel majd a gyermekek jövőjéért: tapasztalt kutatót neveztek ki oktatási miniszternek.
A hazai közéletben az egyik legnagyobb várakozás az oktatási rendszer átalakítását övezi, így a szakpolitikai vezetés kijelölése kulcsfontosságú lépés a kormányzati munka megkezdése előtt. Az oktatásért felelős minisztérium irányítása olyan szakembert igényel, aki nemcsak elméleti tudással, hanem több évtizedes kutatói és gyakorlati tapasztalattal is rendelkezik a szektorban.
Ő lesz a Tisza kormány oktatási minisztere
Magyar Péter pénteken bejelentette, hogy a leendő Tisza-kormány gyermek- és oktatásügyi miniszterjelöltje Lannert Judit lesz. A közgazdász és szociálpolitikus végzettségű, PhD-fokozattal rendelkező szakember több mint harminc éve foglalkozik oktatáskutatással, korábban az Országos Közoktatási Intézet tudományos főigazgató-helyetteseként és a T-Tudok Tudásmenedzsment Központ alapítójaként is meghatározó szerepet töltött be a hazai szakmai közéletben.
Az új kormányzati struktúrában a női vezetők szerepvállalása is hangsúlyos, hiszen ahogy a Tisztelet és Szabadság Párt (Tisza) oldalán olvasható, Lannert Judit mellett:
- dr. Lőrincz Viktória jogász a terület- és vidékfejlesztési minisztériumot vezeti majd
- a külügyi tárca élére pedig dr. Orbán Anitát kérték fel.
A parlamenti munka irányításában is kulcsszerep jut a nőknek:
- Bujdosó Andrea tölti be a frakcióvezetői tisztséget,
- az Országgyűlés elnöki posztjára Forsthoffer Ágnest jelölték, aki az 1990 utáni időszak második női házelnöke lehet.
Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?
Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk?
Promóció
A Tisza Párt frakciójában összesen 44 női képviselő szerzett mandátumot, ami rekordnak számít a magyar parlament történetében, jelezve a párt elkötelezettségét a reprezentáció mellett. Ruff Bálint minisztériumában kap feladatot Bódis Kriszta - az Index cikkéhez katt ide!
Ez a felkészült és sokszínű szakértői csapat garanciát jelenthet arra, hogy az oktatási és államigazgatási reformok valódi társadalmi párbeszéden és modern szakmai alapokon nyugodjanak.
Ő lesz az új közlekedési és beruházási miniszter: nemrég jelentette be Magyar Péter
Újabb fontos bejelentés érkezett a leendő kormány összetételéről.
ElolvasomFotók: Getty Images
- lannert judit
- tisza
- parlament
- nők a politikában
- magyarország
- kormányváltás
- kormány
- női vezetők
- Terasz















