Szorul a hurok a szexbotrányba keveredett András herceg körül: videófelvételek is készülhettek róla
Ghislaine Maxwell birtokában állítólag számtalan leleplező videó van Jeffrey Epsteinről, mindez András herceget is érintheti.
Ghislaine Maxwellt csütörtökön letartóztatta az FBI, ugyanis a gyanú szerint ő is kivette a részét Jeffrey Epstein pedofilhálózatának működtetésében. A nő kerítőként működött közre, fiatal lányokat vett rá arra, hogy masszőrnek álljanak, azon belül erotikus szolgáltatásokat nyújtsanak férfiaknak. A szexrabszolgának tartott lányok között voltak kiskorúak is, a legfiatalabb csupán 12 esztendős volt. Ebbe a komoly botrányba számos befolyásos politikus, üzletember és előkelőség is belekeveredett, köztük van András yorki herceg is.
A Maxwellhez közel álló forrás a The Daily Mail napilapnak elmondta, hogy az 58 éves asszony tulajdonában számos kompromittáló videófelvétel megtalálható, ezeket pedig véleménye szerint meg is mutatja annak érdekében, hogy kiszabaduljon a börtönből vagy legalább enyhébb büntetést szabjanak ki rá.
András herceg is szerepelhet az egyik szexvideón
Amikor Jeffrey Epstein 2019-ben előzetes letartóztatásba került, a házkutatást végző rendőrök több ezer kompromittáló felvételt találtak Manhattanben található lakásán. Ghislaine Maxwell tulajdonában is rengeteg olyan videó van, amelyek számos befolyásos embert kellemetlen szituációba hozhatnak.
still blows my mind that Prince Andrew said he had never met Virginia Roberts and then when confronted with this photo said he simply does not know how it exists and everyone was just like “yeah okay that works for me” incredible stuff. a master of the art of deception. pic.twitter.com/MY2fq9yclB
— 𝐭𝐚𝐥𝐥𝐢𝐞 (@talliesinyoung) July 3, 2020
- Ghislaine mindig is ravasz volt. (...) Hiszem, hogy a titkos szexvideókat fel fogja használni a tárgyalásokon annak érdekében, hogy kiszabaduljon a börtönből. Mindenről van másolata, amit Epstein megtett. Ezek a felvételek okozhatnak pár csavart az ügyben. Ha Ghislaine is lebukik, akkor másokat is vinni fog magával - magyarázta a lapnak a bennfentes, majd így folytatta:
- Epstein nem csak saját magát szerette videóra venni a kiskorú lányokkal. Azt akarta, hogy a markában tartsa azokat a gazdag és befolyásos férfiakat, akik kihasználták a beteges "ajándékát". Fogadni mernék rá, ha ezek a felvételek tényleg kiszivárognak, akkor ezek a gazdag emberek retteghetnek majd az olasz cipőikben.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hozzátette, Maxwell mindent megtesz annak érdekében, hogy mentse az irháját. Szerinte a nő pontosan tisztában van minden apró részlettel, még eltemetett testeket is említett, és ha ez tényleg így van, akkor még súlyosabbra fordulhat ez az egész ügy.
András hercegről még novemberben számtalan kompromittáló fotó megjelent, ezeken csinos és nála jóval fiatalabb nőkkel bulizott, és került intimebb viszonyba. A felvételek 2007-ben készültek állítólag a francia Riviérán. Virginia Roberts, az egyik áldozat pedig azt állította róla, hogy többször is lefeküdtek egymással Epstein birtokán. A nő vádjait tagadta egy kínos interjúban, amit a BBC-nek adott, de végül vissza kellett lépnie a közéleti tevékenységeitől.
Nem András herceg az egyetlen befolyásos ember, akinek a nevét Jeffrey Epstein és Ghislaine Maxwell nevével említik, köztük van Donald Trump és Bill Clinton is.
Női sztárok, akiknek sikerült egy bántalmazó kapcsolatból kilépniük
Sajnos a világsztárok körében is előfordul, hogy egy bántalmazó kapcsolat részesei lesznek. Képes összeállításunkban megnézheted, hogy sikerült a női hírességeknek véget vetniük a mérgező viszonyaiknak.
Színésznők, akik bántalmazó kapcsolatban voltak - Így élték túl a poklot
Nézegess képeket!
Elolvasom