Hamis parfümöket és ékszereket árult az utcán: ma Jason Statham az egyik legnagyobb akciósztár

Jason Statham Guy Ritchie-nek köszönheti, hogy karriert építhetett a filmiparban.

Jason Statham mielőtt híres lett
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ahány híresség, annyi történet, szinte minden sztárnak megvan a maga életútja. Egyesek már egészen kisgyermekként belecsöppennek a show-bizniszbe, mások fiatal felnőttként, a húszas éveik elején bontogatják szárnyaikat az iparban.

Egyes ismert emberek már bőven harminc felett voltak, mielőtt megkapták volna az első nagy lehetőségüket, közéjük tartozott Jason Statham is, aki napjaink egyik legnépszerűbb akciósztárja.

Jason Statham így élt, mielőtt híres lett

Statham, mielőtt meghódította volna a filmipart, sok mindennel foglalkozott, az úszást már kisgyerekként nagy szenvedélyének tartotta, 12 évig volt a brit nemzeti úszócsapat tagja, még versenyeken is részt vett. A '90-es évek elején a Sport Promotions ügynökség fedezte fel, és modellnek szerződtették le, a Levisnek és a Tommy Hilfigernek dolgozott, emellett videóklipekben is szerepelt. Ilyen volt a The Shamentől a Comin' On, amelyben alsónadrágban táncolt, de az Erasure és a Yello együttes klipjeiben is feltűnt.

Persze ezek a kisebb szereplések nem voltak elegendőek arra, hogy elég pénzt keressen, így édesapja nyomdokaiba lépve utcai árus lett, ezt a Today Show-ban vallotta be.

- Hamis parfümöket és ékszereket adtam el az utcán. Persze nem mondtam el az embereknek, hogy igazából hamisítványokat árulok, én így üzleteltem - magyarázta.

Eközben a French Connection leszerződtette modellnek, majd náluk fedezte fel őt Guy Ritchie, aki A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső című filmjébe olyan izgalmas és érdekes embereket keresett, akiket még nem ismerhetett a nagyközönség.

Jason Statham Guy Ritchie-nek köszönheti, hogy karriert építhetett a filmiparban.
Jason Statham Guy Ritchie-nek köszönheti, hogy karriert építhetett a filmiparban.
Fotó: Steve Granitz / Getty Images Hungary

- Nagyon szerencsésnek gondolom magam, jókor voltam jó helyen. Mindig is hálás leszek Guy Ritchie-nek, mert hát parfümök és ékszerek eladásából éltem. Felajánlott nekem egy olyan szerepet, ami az egész életemet megváltoztatta - ezt már a BBC Newsnak mondta.

Az akciófilmben Bacon karakterét alakította, és 31 éves volt, amikor az moziba került. Az 1998-as alkotás sok pozitív kritikát kapott, ennek köszönhetően újabb lehetőségeket kapott Statham színészként, 2000-ben jött a Blöff, 2002-ben A szállító, ami még további két részt is kapott. Sokan szerették őt Az olasz melóban és a Crank - Felpörgetve két részében is.

GettyImages-475558170
Fotó: Neilson Barnard / Getty Images Hungary

A feláldozhatókban olyan nagy akciósztárokkal szerepelt együtt, mint Sylvester Stallone vagy Arnold Schwarzenegger, a Halálos iramban franchise-hoz is csatlakozott 2013-ban, A kém című vígjátékban Melissa McCarthyval imádni való párost alakítottak. Érdekesség, régen nagy álma volt, hogy kaszkadőr lehessen. Bár hivatalosan színész lett, azonban rengeteg veszélyes akciójelenetet ő maga vesz fel, így lényegében valamelyest teljesült a vágya, csak kicsit másképp, mint ahogy azt elképzelte.

A nagy filmes kvízünk

Mennyire vagy tisztában a filmes kulisszatitkokkal? Kvízünkkel letesztelheted a tudásod.

Sharon Stone szerint ez a színész csókol a legjobban Hollywoodban: ódákat zengett róla

Kvíz!

Elolvasom

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük