Otthonában érte a halál! Váratlanul elhunyt a közkedvelt filmrendező

Janusz Morgenstern a lengyel filmes szakma kiemelkedő alakja volt, életműdíjjal is kitüntették.

Szeptember 6-án, a reggeli órákban elhunyt Janusz Morgenstern lengyel filmrendező - adta hírül a Lengyel Filmakadémia hivatalos weboldala.

A lengyelek egyik legelismertebb filmese az utóbbi időben producerként is dolgozott. A rendezőt otthonában érte a halál, 89 évet élt.

A legnagyobbaktól tanulta a szakmát

Janusz Morgenstern 1922-ben született Mikulincében, egy kis lengyel faluban, Tarnopol mellett. Itt töltötte gyermekkora egy részét, de a háború előtt elköltöztek, kamaszként egy időre a nagybátyjához került.

Lodzban végezte el a filmrendezői szakot, 1954-ben diplomázott, majd a legendás lengyel filmrendező, Andrzej Wajda asszisztenseként leste el a szakma fortélyait. Önálló rendezőként 1960-ban mutatkozott be a Goodbye, See You Tomorrow című filmjével.

A sikeres debütálást több mozi is követte, legismertebb közülük az 1967-es, utópisztikus Jowita, a We Have to Kill this Love vagy a W-Hour.

Nálunk két filmjét vetítette a televízió, az 1968-as Kockázat című sorozatot, valamint a Sárga sál című tévéfilmet.

Számos elismerést nyert

Morgenstern szinte minden műfajban kipróbálta magát, rendezett klasszikus mozit, tévéfilmeket, sorozatokat - ezek közül különösen sikeres volt a Stake Larger than Life, a Columbuses vagy a Polish Roads -, sőt, színdarabot is.

1990-től már inkább csak főállású producerként dolgozott, 2005-ben a lengyel Kulturális Minisztérium a Gloria Artis arany érdemrenddel ismerte el filmes munkásságát.

2008-ban pedig megkapta a formájáról Sasnak elkeresztelt lengyel filmes életműdíjat. Ez utóbbit egyébként a Lengyel Filmakadémia ítéli oda az általuk legkiemelkedőbbnek és legnagyobb hatásúnak tartott filmesnek.

Janusz Morgenstern utoljára 2009-ben jelentkezett önálló alkotással, a Lesser of Two Evils című filmmel. Az idős mester kora és megromlott egészsége miatt már jó ideje visszavonultan élt.

Idén áprilisban lépett utoljára a kamerák elé, amikor felavatták Lodzban, a lengyel Hírességek sétányán a tiszteletére készített csillagot. Janusz Morgenstern szeptember 6-án hunyt el, életének 89. évében.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük