A sztárnál betelt a pohár! Jake Gyllenhaal kiakadt, amiért nem kapta meg, amit akart!

Hiába panaszkodott, senki nem foglalkozott vele.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A hollywoodi színész egy, a közelmúltban adott interjújában elmesélte élete egyik legnagyobb bánatát, ami nagyon sokáig nyomta a szívét.

Jake Gyllenhaal gyerekként szeretett gyorséttermekbe járni, különösen a KFC-be, ahol volt egy különleges menü, amit imádott. Ám az egy nap lekerült az étlapról, mindezt pedig a híresség felháborítónak találta.

Jake nem hagyta szó nélkül a dolgot!

Kisfiúként annyira kiakadt ezen, hogy hazament, és azon kezdett gondolkozni, miként fejezze ki a nemtetszését a történtekkel kapcsolatban.

- Ezek ilyen mini csirkenuggetses hamburgerek voltak, de egy idő után már nem lehetett kapni őket. A suliban megtanították nekünk, hogyan lehet panaszlevelet írni. Ezért fogtam magam, és írtam a KFC-nek, hogy sürgősen hozzák vissza ezt a menüt - árulta el Jake, akinek, mint kiderült, nem teljesítették a kérését. Ugyanakkor hasonló hamburgerek szerepelnek a brit és az amerikai KFC-k étlapján, Mini Fillet Burger néven.

Persze Jake valószínűleg ma már nem reklamál a gyorsétteremláncnál, hiszen azokból a gázsikból, amiket zsebre tesz egy-egy filmért, bőven futja olyan séfekre, akik örömmel összedobják a kedvencét.

17 színésznő, 34 gyönyörű ruha az Oscar-gálákról

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük