Donald Trump volt feleségének arcát így tönkretette a plasztika: friss fotón Ivana
Ivana Trump a plasztika rabja lett, pedig nem is lett volna szüksége rá.
Mielőtt Donald Trump feleségül vette volna Melaniát, két nővel is élt házasságban. Első feleségével, Ivana Zelníčkovával a '70-es években sodorta össze az élet, nem csoda, hogy egyből felfigyelt a szőke szépségre, hiszen gyönyörű nő volt fiatalon. Végül 1977-ben keltek egybe.
Ivana Trump így fest a plasztikai műtétjei után
Három gyermekük született, ifjabb Donald házasságuk évében, Ivanka 1981-ben, Eric 1984-ben látta meg a napvilágot. Végül 1992-ben elváltak, de az asszony utána is megtartotta a Trump vezetéknevet. A fiatalon modellként dolgozó Ivana, amint észrevette az öregedés első jeleit arcán, egyből szépészeti beavatkozásoknak vetette alá magát. Sajnos a túl sok plasztika miatt kissé eltorzult az arca, pedig azon nők közé tartozott, akinek nem lett volna sosem szüksége semmilyen műtétre. Ráncfelvarrásra és botoxkezelésekre is költött. Szeptemberben a Loose Women című műsorban jelentkezett be webkamerán keresztül, akkor készültek róla azok a friss felvételek is, amelyeket mutatunk róla.
Képes összeállításunkban megnézheted, mennyire megváltoztatták Ivana Trump arcát a műtétjei.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!