Hugh Grant ezért utálta a csókjeleneteket Julia Roberts-cel: ő maga vallotta be
Hugh Grant nem fogta vissza magát, amikor arról nyilatkozott, miért volt rossz megcsókolni Julia Roberts-et.
Hugh Grant és Julia Roberts közös filmje, a Sztárom a párom 1999-ben jött ki, a közönség pedig a mai napig imádja. A főszereplő színészek azonban nem egészen így vélekednek, pláne nem egymásról.
A színész egyenesen utálta a színésznővel közös csókjelenetét és nem finomkodott, amikor kifejtette, miért.
Hugh Grant utált Julia Roberts-cel csókolózni
A filmben William Tacker – Hugh Grant karatere – egy egyszerű londoni fiatalember, aki nemrég vált el és van egy kis könyvesboltja. Egy napon véletlenül belebotlik a híres amerikai színésznőbe, Anna Scott-ba – Julia Roberts karaktere –, akit narancslével önt le. Zavarában felajánlja, hogy öltözzön át tiszta ruhába nála. Ekkor csattan el a szereplők között az első csók.
Hugh Grant évekkel később nem nyilatkozott igazán szépen filmbéli partneréről, először olyanokat mondott, hogy Julia egy igazi hisztis díva, majd azt kifogásolta, hogy túl nagy összeget zsarolt ki a stúdiótól az alakításáért. Először 10, majd 15 millió dollárt kért. Úgy viselkedett, mintha amerikai színésznőként sokkal nagyobb sztár volna, mint brit kollégái.
Később pedig több beszélgetés során azzal poénkodott, hogy Julia Roberts-cel nem jó csókolózni, mert egyszerűen hatalmas a szája.
– Valószínűleg sokan fognak utálni emiatt, de neki nagyon nagy szája van. Hallottam egy halk kis visszhangot, amikor megcsókoltam – nyilatkozta Grant 2015-ben a Watch What Happens Live című műsorban, majd folytatta.
– Manapság nem vagyunk kapcsolatban. Gondolom lehetnénk, de már annyit poénkodtam a nagy száján. Mostanra biztosan utál – tette hozzá.
Hugh Grant abból sem csinált titkot, hogy annak idején sokkal szívesebben dolgozott volna együtt két másik nagyszerű színésznővel, Nicole Kidmant nagyon szereti, Renée Zellweger pedig elképesztően jól csókol szerinte. Utóbbival együtt szerepeltek a Bridget Jones-ban, innen a tapasztalat csókfronton.
Nicole Kidman Tom Cruise-ról vallott
Nicole Kidman és Tom Cruise Hollywood álompárja voltak, a külső szemlélők számára úgy tűnhetett, szerelmük örökké tart majd. Két adoptált gyermeket neveltek, Isabella 1993-ban, Connor 1995-ben született. Nem csoda, hogy sokan meglepődtek, amikor 2001-ben bejelentették, hogy elválnak.
Nicole Kidman Tom Cruise-zal való házasságáról nyilatkozott: ilyen volt az életük
Nicole Kidman így nyilatkozott Tom Cruise-ról.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: Profimedia
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- nicole kidman