3 szívdöglesztő, szexi macsó 70 felett
Fiatalon is női szíveken lépkedtek, és vonzerejük nem csökkent az idő múlásával. Elmúltak 70 évesek, de még mindig jóképűek.
Warren Beatty
Igazi szépfiú, a nők bálványa, érzékeny és félénk, vad és magabiztos, az Új-Hollywood nevezetű filmes generáció legendás előfutára - Warren Beatty egy igazán titokzatos és kultikus alakja az amerikai film történetének. A hatvanas évek elején debütált a Ragyogás a fűben című, ma már klasszikusnak számító drámában, amit a legendás rendező, Elia Kazaan rendezett. Feltűnő, hogy a sikerek és a körülötte kialakult felhajtás ellenére Warren Beatty sosem vállalta túl magát szerepekkel. Az elmúlt mintegy ötven évben alighogy kéttucatnyi filmben játszott, igaz, ezek többsége igazán emlékezetes és fontos alkotás, nem beszélve színészi játékáról, ami miatt számos Oscar-jelölést kiérdemelt.
Habár a legtöbben színészként emlékeznek Beatty-re, érdekes, hogy Oscarra számos más kategóriában is jelölték, és egyetlen Oscar-díját sem színészi alakításért, hanem rendezésért vitte el a Vörösök című moziért. De többször jelölték producerként és forgatókönyvíróként is a neves aranyszoborra.
Legnagyobb alakítását az 1967-es Bonnie és Clyde-ban láthattuk William Bonny bőrében, de legalább ekkorát alakít a maffiózó Bugsy Malone, Dick Tracy és John McCabe szerepében, utóbbi Robert Altman melankolikus westernfilmje. Warren Beatty 1992-ben vette feleségül Anette Benninget, aki a kilencvenes években négy gyermeket is szült neki. A 71 éves Warren Beatty-t 2001 óta nem láthattuk a vásznon, de ez nem is annyira meglepő, hiszen a nyolcvanas években tartott már egy hosszabb – hat éves – szünetet.
Donald Sutherland
A 72 éves kanadai színész nem éppen az a tipikus macsó, akiért minden nő rajong, de különleges sármja, és szokatlan, ám mégis igéző tekintete miatt helyet érdemel összeállításunkban. Lassan mintegy ötven éves pályafutást tudhat magáénak, változatos és emlékezetes szerepekkel.
Ennek ellenére Hollywood mégis elég mostohán bánt vele, már ami az Oscar-díjakat illeti, ugyanis az évtizedek alatt még csak egyetlen jelölést sem kapott. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy tehetségtelen színész volna, hiszen a hatvanas évek végén A piszkos tizenkettővel alapozta meg hírnevét, 1970-ben aztán két háborús vígjátékban komikusi tehetségével hengerelte le a nézőket. A M.A.S.H.-ben egy életvidám orvost, a Kelly hőseiben pedig egy hibbant tankparancsnokot játszott.
A hetvenes évek elején több híres színésznővel is intim viszonyt ápolt, akikkel a forgatásokon ismerkedett meg. Egymásba habarodtak Jane Fondával a Klute című detektív-thriller idején, illetve Julie Christie-vel is, akivel pedig a Ne nézz vissza című pszichológiai horrorban játszott együtt. Kettejük emlékezetes filmbeli szeretkezés-jelenete állítólag a közöttük kialakult forró viszony miatt sikerült különösen emlékezetesre. Donald Sutherland jelenleg harmadik feleségével, Francine Racette-el él együtt Quebecben, aki három fiúgyermeket szült neki. Első felesége Lois Hardwick volt, akivel 1959-ben házasodtak össze, második felesége pedig Shirley Douglas, aki Kiefer és Rachel Sutherland anyja, és akitől négy év után, 1970-ben vált el.
Robert Redford
Jóképű, intelligens, megbízható, de néha cinikus figura, talán így jellemezhetnénk egy tipikus Redford-karaktert. A 70 éves színész pályafutását számos sorozatban kezdte a hatvanas években, és egy háborús filmet leszámítva 1965-től szerepel mozifilmekben. Szerepválasztásait igényes filmek jellemzik, míg színészi játékát leginkább az érzékeny jelzővel írhatnánk le. Emlékezetes alakításait felsorolni is nehéz volna, mert műfajtól függetlenül sokféle filmben játszott, például westernben - Butch Cassidy és a Sundance kölyök -, romantikus drámában - Távol Afrikától - vagy politikai thrillerben - A keselyű három napja. Színészként egyszer jelölték Oscar-díjra A nagy balhéért, ám az aranyszobrot végül a legjobb rendezés kategóriában érdemelte ki az 1980-as Átlagemberekért.
Robert Redford ugyanis rendezőként is legalább olyan sikeres és tehetséges, mint színészként, az 1994-es Quiz Show-ért két jelölést is kapott, egyet a rendezésért, a másikat pedig produceri közreműködésért. Az utóbbi időben leginkább politikai témájú filmekben láthattuk a jóképű sztárt, akinek nevéhez a Sundance Fesztivál megalapítása is fűződik, amely 1981 óta a független filmesek egyik legjelentősebb terepszemléje.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
2008-ban például már 125 egész estés filmet mutattak be, amelyek 34 országból érkeztek, az érdeklődők száma pedig elérte az 50 ezret. Redford szintén nagy nőcsábász hírében áll. Több mint 25 év házasság után elvált első feleségétől, aki négy gyermeket szült neki, válása után számos afférba bonyolódott. Jelenlegi párja pedig egy német festőnő, Sybille Szaggars, akivel egy ideje már jegyben is jár.
OLVASD EL EZT IS!
- playboy
- öreg
Rondák, öregek, mégis bomlanak utánuk a nők
- öreg
- gloria stuart
Legendás színésznők közel a 100-hoz
- kirk douglas
- karl malden