Harry és Meghan házassága ezért nem tart sokáig András herceg exe szerint
András herceg exe egy interjúban fejtette ki a véleményét Harryről és Meghanról.
Harry herceg és Meghan hercegné 2018. május 19-én keltek egybe, ezután hivatalosan is Sussex hercegi házaspárjává váltak. Akkor az egész világ ünnepelte őket, ám ahogy telt az idő, egyre több jel utalt arra, nem fogják sokáig képviselni a koronát. Egyrészt ott voltak a beosztottjaik nyilatkozatai, akik folyamatosan Meghan nehéz természetéről panaszkodtak, másrészt Vilmos hercegékkel is egyre rosszabbá vált a kapcsolat, 2019 áprilisában már a Kensington-palotából is kiköltöztek, és a Frogmore Cottage lett az új otthonuk.
2019. május 6-án megszületett kisfiuk, Archie, majd pár hónappal a világra jötte után Meghan azt nyilatkozta afrikai körútjuk idején, nem érzi jól magát, és már rég nem érdeklődött senki sem az állapota felől. Ekkor már számtalan negatív hír jelent meg a bulvárban róla, például az, hogy megríkatta Katalint, bár Meghan azt állította az Oprah-interjúban, hogy ez pont fordítva történt. Harry úgy érezte, meg kell védenie feleségét, több brit lapot is beperelt 2019 őszén, majd az év végén Kanadába mentek, ahol eldöntötték, januárban bejelentik, a jövőben nem képviselik a koronát. Azóta az Egyesült Államokban kezdtek új életet, elmondásuk szerint sokkal jobban érzik magukat ott, nem mellesleg hamarosan megszületik a kislányuk, ennek ellenére nem mindenki jósol nekik túl nagy jövőt.
Harry herceg és Meghan hercegné házasságának nem jósol túl hosszú jövőt András herceg exe
Lady Victoria Hervey, András herceg volt kedvese a Closer magazinnak fejtette ki véleményét Harryről és Meghanról. Az arisztokrata származású nő még 1999-ben volt együtt Erzsébet királynő fiával, a 44 éves előkelőség úgy gondolja, a hercegi pár kapcsolata válásra ítéltetett, el is magyarázta, miért gondolja ezt így.
- Szerintem Harry túl rövid ideig udvarolt Meghannak, egyszerűen nem látom, hogy örökké kitartana a kapcsolatuk. Emlékszem, még az esküvőjük előtt úgy gondoltam, megházasodnak, lesz pár gyerekük, majd Meghan ott fog kikötni, hogy vissza akar térni Amerikába - magyarázta.
Nos, az a megérzése tényleg bevált, hogy Sussex hercegnéje vágyott a régi életére, és végül 2020 tavaszán vissza is költöztek az Egyesült Államokba, először Los Angelesben laktak pár hónapig Tyler Perry villájában, majd júliusban beköltöztek montecitói álomotthonukba. Sőt, nemcsak Hervey gondolta túl gyorsnak a tempót a herceg és a színésznő között, hanem Vilmos herceg is, aki arra figyelmeztette öccsét, ne siesse el az esküvőt. Ez volt az a pont, amikor Harry nagyon megsértődött a bátyjára. A szerelmesek 2016 nyarán váltak egy párrá, az eljegyzésüket 2017 novemberében már be is jelentették.
Lady Colin Campbell, aki számos könyvet írt a királyi család tagjairól, szintén úgy gondolja, Harry egyszer elválik Meghantól, írta meg a Page Six.
- Ő és Harry nem maradnak együtt. Amint Sussex hercegnéje lett, mindenkinek hátat fordított. Elrugaszkodott a valóságtól, teljesen elvesztette a realitásérzékét. (...) Az Oprah-interjú óta bemocskolta a nevét az egész Nemzetközösségben, még a szigeteken is. Ez a rosszindulatú nő valótlanságot állított, nem tudta befogni a száját. Pontosan tudta, hogy egyes állításokat nem lehet igazzá átalakítani, Harry pedig ott ült végig mellette. A herceg ennek nem is örült, tudta, hogy nem igazak. Három nappal a nagy napjuk előtt sem házasodtak össze. Különbség van a tény és a fikció között. Harry tudja, milyen egy igazi ceremónia, ahogy a canterburyi érsek is - magyarázta.
Több rajongó úgy látja, maximum Meghan teljesedett ki Amerikában, Harry viszont nem érzi jól magát, sőt, gyakran szomorúnak látják, YouTube-on számtalan videós válogatás született, amelyek azt ábrázolják, a herceg viselkedése hogy megváltozott, mióta Markle belépett az életébe. Nemcsak lelkes rajongók, hanem testbeszédszakértők is kielemezték őt. Jesús A. Rosas szerint Meghan nárcisztikus személyiségjegyekkel rendelkezik, és bár úgy látja, Harry szereti őt, de mérgező hatással van rá a felesége.
Katalin legszebb piros ruhái
Képes összeállításunkban megnézheted Katalin hercegné legszebb piros kreációit.
Katalin gyönyörűen festett piros kabátruhájában: a hercegné karcsú alakját szépen kiemelte a kreáció
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció