Grace Kelly helyett majdnem Marilyn Monroe ment hozzá a monacói herceghez: emiatt nem valósult meg a frigy
III. Rainier herceggel azért akarták összehozni Marilyn Monroe-t, hogy felvirágozzon Monaco gazdasága.
Grace Kelly és III. Rainier monacói herceg 1956. április 18-án kötötték össze az életüket, ezzel Alfred Hitchcock múzsájából hercegné lett. Az esküvőjük előtt pont egy évvel, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál idején találkoztak egymással.
A fesztiválon részt vevő amerikaiak számára külön fogadást tartott a herceg, nem mellesleg a Paris Match főszerkesztője szerette volna, ha az Oscar-díjas színésznő és az előkelőség találkoznának, így a sajtó keze is benne van, hogy végül egymásra találtak. Bár a találkozójuk körülbelül félórásra sikerült, mély benyomást tettek egymásra, így levelezésbe kezdtek, de akkor még nem volt nyilvános, hogy ismeretségnél vagy barátságnál több lenne köztük, végül 1956 januárjában hivatalosan is bejelentették az eljegyzésüket. Azonban 1955 őszén komoly tervet eszelt ki George Schlee, Gardner Cowles és Aristotle Onassis Monaco felvirágzása érdekében, olvasható Thilo Wydra Grace című könyvében.
Marilyn Monroe-t nézték ki a monacói herceg feleségének
A 2. világháború után Monacót, illetve annak egyik legnevesebb városát, Monte-Carlót alig látogatták a tehetős európaiak és amerikaiak, emiatt a hercegség is anyagi problémákba került. Onassisnak komoly üzleti érdekeltsége volt, hiszen Monacóba több millió dollárt invesztált, elsősorban építkezésekbe fektetett. Szállodái és kaszinója is volt ott. A hajómágnás George Schlee New York-i üzletemberrel eszelte ki, azért, hogy a nyugati világ számára újra vonzóvá váljon Monaco, egy ismert, amerikai nőre van szükségük, aki feleségül menne Rainier herceghez, Európa egyik legjobb partijához. Ám mindezt úgy eszelték ki, hogy nem egyeztették ezt előre az előkelőséggel, lényegében a háta mögött szervezkedtek.
Összeállítottak egy teljes listát, kik lehetnének az ideális menyasszonyjelöltek: Kim Novak, Eva Marie Saint és Deborah Kerr is szerepelt a papíron, azonban Grace Kelly eszükbe sem jutott. A Look magazin szerkesztője, Gardner Cowles azonban Marilyn Monroe-t javasolta. Akkoriban Monroe Hollywood népszerű üdvöskéje volt, olyan alkotásokban szerepelt, mint a Niagara, a Hogyan fogjunk milliomost? vagy a Szőkék előnyben.
Cowles és Schlee nem találtak nála alkalmasabb jelöltet, így Onassis áldását adta a tervre. A főszerkesztő felvette a kapcsolatot Marilynnel, aki akkoriban épp párkapcsolatban élt Milton H. Greene fotóssal. Még egy találkozót is leszerveztek, hogy felvázolják a szőke dívának az ötletüket.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Miután ismertették a tervet, feltették Monroe-nak a kérdést: el tudja-e képzelni magát Monaco hercegének feleségeként? Monroe mindössze két kérdése erre így hangzott: "Gazdag?" "Jóképű?" Ezenkívül semmi más nem érdekelte, és akárcsak Grace Kelly szülei (akik Monacót Marokkóval keverték össze), a hercegséget még a térképen sem tudta elhelyezni - olvasható a könyvben.
Cowles és Schlee ezután elmagyarázták a sztárnak, beajánlják a herceg csapatának, hogy vegye őt feleségül, erre ez volt Marilyn reakciója.
Csak két napot kell, hogy eltöltsek vele kettesben, és természetesen meg fogja kérni a kezem.
A herceg tanácsadóival közölték Onassisék tervét, ám Rainier teljesen felháborodott az ötleten. 1955 őszén Rainier már levelezett Grace Kellyvel, nem mellesleg Marilyn Monroe akkoriban kétszeresen elvált, ráadásul nem katolikus nő volt, az imázsa sem volt a legideálisabb, hiszen ő volt Amerika első számú szexszimbóluma.
Mindez nem felelt meg az uralkodói család elvárásainak, hiszen fontosnak tartották, hogy a menyasszonyjelölt egy olyan katolikus családból származzon, ahol jó neveltetésben volt része, nem mellesleg az is fontos volt, hogy tudjon utódokat szülni. Grace Kelly volt az igazi, tökéletes jelölt, ráadásul a színésznő szigorú édesapja, Jack is igent mondott a frigyre.
Grace Kelly élete a legkevésbé sem volt eseménytelennek mondható. Az ünnepelt színésznő Hitchcock múzsája volt, Clark Gable, Cary Grant, Frank Sinatra, Bing Crosby és sok más híres színész oldalán játszott, a legnagyobbak közé tartozott. Úgy tűnt, magánéletére is felkerül a korona, amikor pályája csúcsán egy igazi herceg, III. Rainier monacói uralkodó megkérte a kezét. Grace Kelly hercegné lett, pompában és luxusban élt, de valójában aranykalitkába zárta a férje, aki soha többé nem engedte feleségét a kamera elé állni.
Kiadja az Alexandra Kiadó.
Ára 4699 forint.
OLVASD EL EZT IS!