
Terence Hill 2 hónap ismeretség után nősült meg: a bájos Lorival 53 éve házasok
Terence Hill és felesége nem vártak sokáig az esküvővel.


Terence Hill, születési nevén Mario Girotti a 20. század egyik legnépszerűbb olasz színészének vallhatja magát, Bud Spencerrel közösen készített filmjeit a mai napig imádják a rajongók, hazánkban pedig több tévécsatorna leadja őket rendszeresen.
Az igézően kék szemű színész nemcsak a karrierben, hanem a magánéletében is megtalálta a helyét. A bájos Lori Zwicklbauer úgy elcsavarta a fejét, hogy nem várt sokat az esküvővel, derült ki a Zsugabubus - Hihetetlen történetek Terence Hilltől című életrajzi könyvből, amit Király Levente írt róla.
Terence Hill két hónap ismeretség után nősült meg
A színész 28 éves volt, amikor 1967-ben összesodorta az élet a német származású Lorival, akivel egy vacsorán ismerkedett meg. Az estet az unokatestvére szervezte le nekik. Szerelem volt első látásra az övék, a nő annyira elvarázsolta, hogy még az Isten megbocsát, én nem! forgatására is magával vitte, Olaszországból Algériába utaztak. Lori angoltanárként kereste akkoriban a kenyerét, így a színésszel együtt tudták gyakorolni az idegen nyelvet.
Mielőtt a bájos német lány az életébe csöppent volna, nem igazán volt komoly kapcsolata, sőt egyes kollégái szerény és visszahúzódó stílusa miatt arra gyanakodtak, lehet, hogy Hill a saját neméhez vonzódik.
- Mariónak akkoriban csak felszínes kapcsolatai voltak mindenféle újgazdag öreglányokkal, akiket különféle partikon ismert meg. Semmi komoly. Pedig ő tartós kapcsolatra vágyott inkább, egy anyáskodó, intellektuális típusú nőre. Egy épp olyan melegszívű és jó humorú lányra, amilyen Lori volt - idézte a könyv Terence Hill unokatestvére, Sybille Görg szavait.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
- Kezdettől fogva tökéletesen összeillettek. Mario, aki már akkoriban is legszívesebben kockás flanelingben mászkált, ugyan befelé forduló alkat, de akárcsak az apja és a testvérei, ő is társasági ember, sőt a humora is nagyon jó - tette hozzá.
Miután két hónappal később Algériából visszatértek Olaszországba, egyből összeházasodtak, bár Hill is úgy véli, ez egy igen szokatlan fordulat volt. Kísérletként fogták fel az egészet, ami végül bejött, hiszen 2020. július 23-án már az 53. házassági évfordulójukat ünnepelhették meg.

- A házasságban a nőnek és a férfinak egyaránt meg kell adni a kibontakozás lehetőségét. Nálunk is ez a szokás. Amikor a feleségem, Lori dolgozik, akkor én vezetem a háztartást - nyilatkozta a sztár, aki szerint neki és szíve választottjának is megvan a maga élete, nem veszekszenek, csak ritkán vitatkoznak.
Mario Girotti, azaz Terence Hill a zsivány kamasz, az akrobatikus tornász, a szerény családapa, és nem utolsó sorban a világhírű színész. A könyvből nemcsak a vidám olasz komédiás filmes karrierjét ismerhetjük meg, de a világ egyik legzárkózottabb színészének személyiségébe és életébe is mélyebb bepillantást nyerhetünk. A kötet érdekes anekdotákon és szórakoztató kalandokon keresztül mutatja be azt a legendát, aki köztudottan viszolyog a rivaldafénytől és az interjúktól. A kiadvány minden magánéleti és forgatásokkal kapcsolatos kérdésre választ ad, kivéve arra, amelyre nem létezik felelet: mi az a kifürkészhetetlen összetevő, amely Terence Hillt, Bud Spencer mellett, korunk egyik legkedveltebb európai színészévé teszi.
Kiadja a Macro-Media Bt.
Ára 3990 forint.