
Pimaszul villantott a 63 éves Goldie Hawn
A korosodó színésznő bátran felvállalta testének valódiságát, a fotók tanúsága szerint melleit ugyanis a mai napig nem varratta fel.

Goldie Hawn-t is megörökítették a szerencsés lesifotósok, aki egy visszafogott villantással ajándékozta meg őket. A színésznő aznap ugyanis úgy döntött, hogy nem húz fel melltartót, átlátszó ruhája pedig nem sokat bízott a fantáziára!
A 63 éves sztár magánprodukciója láttán azonban érdemes megjegyezni, hogy villantása több szempontból is egyedülálló. Egyrészt azért, mert Hawn ennyi idősen is bevállalta, hogy egy kis erotikus ízelítőt nyújt testéből, ami a korosodó színésznőkre nem igazán jellemző.
Másrészt kifejezetten örömteli, hogy a csinos sztár nem varratta fel melleit, ezért aztán azok már-már szokatlanul természetesen festenek. Hollywoodban mintha kötelező lenne a fiatal celebmacák között a villantás, ám velük ellentétben a gyönyörű Hawn büszkén vállalta testének valódiságát.
24 évesen kapott Oscart
A színésznő a hatvanas évek végén tűnt fel a vásznon, és az Oscar-díjat már egészen fiatalon, 24 évesen megkapta A kaktusz virága című romantikus vígjáték női mellékszerepéért, amiben Walter Matthau és Ingrid Bergman oldalán brillírozott.
Jelleméből adódóan elsősorban a zizzent szőke nő karakterét osztották rá a komédiákban, de ügyesen helytállt más műfajú filmekben is. Emlékezetes alakításai között tartják számon A Sugarlandi hajtóvadászat című road movie-t és Woody Allen Varázsige: I love you című moziját. Második Oscar-jelölését pedig az 1980-as Benjamin közlegényért érdemelte ki.
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
Ám hiába a tehetség és a sikerek, Hollywood sajnos rajta is kíméletlenül átlépett: 2002 óta nem is láthattuk egyetlen filmben sem. De ez talán nem is zavarja őt annyira, hiszen immáron több mint negyed évszázada él boldog párkapcsolatban szerelmével, Kurt Russellel.