Goldie Hawn és exférje közt ezért nem működött a házasság: megcsalás is volt a dologban
Goldie Hawn és Bill Hudson 1976-tól 1982-ig voltak házasok.
Goldie Hawn és Kurt Russel Hollywood egyik álompárja: boldogságuk évtizedek óta töretlen, viszont sohasem házasodtak össze. Nem véletlenül döntöttek így, korábbi házasságaik válással végződtek.
Hawn kétszer állt oltár elé életében: Gus Trikonisnak 1969-ben mondott igent, két nagyobbik gyermeke édesapjával, Bill Hudsonnal 1976-tól 1982-ig voltak férj és feleség.
Goldie Hawn férje
Korábban, amikor arról kérdezték, miért nem ment hozzá Kurt Russelhez, elárulta, nem akart ugyanabba hibába esni, mint exférjei esetében. Ugyanis egyik férfi sem tudta elviselni, hogy sikeresebb volt náluk.
Bill Hudson azonban merőben másként emlékszik arra, mi volt az oka, amiért nem működött a házasságuk. Hawnt okolja a válásért, azt állítja, hűtlen volt hozzá.
Hudson a Daily Mailnek idézte fel, milyen volt az esküvőjük napja. Azt mondta, számára egy valóra vált álom volt, hogy végre elveheti álmai asszonyát.
- Túláradó szerelmet éreztem. A világ legszerencsésebb emberének éreztem magam a nagy napon, hogy elvehetem azt a nőt, akit szeretek. Nem hittem, hogy lehet ennél csodálatosabb az élet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ez a boldogság egy pillanat alatt szertefoszlott, ugyanis az oltár előtt a menyasszony azt a kérdést suttogta neki: biztos benne, hogy helyesen cselekednek?
Végül kimondták az igent, de a problémák hamar felütötték a fejüket: Hudson elmondása szerint felesége azt javasolta, éljenek nyitott házasságban.
- Én sosem voltam hűtlen típus. Mindig csak az a nő létezett a számomra, akivel kapcsolatban voltam. Később Goldie apja, Rut azt mondta nekem, hogy a lányának minden hangulatához más férfi kell.
A válást végül Hudson adta be felesége félrelépésére hivatkozva. Házasságukból két gyermek született, Kate Hudson és Oliver Hudson eltávolodtak az apjuktól.
Nézd meg Goldie Hawn magyar származású édesanyját!
Sokan nem tudják, hogy Goldie Hawn édesanyja, Laura Steinhoff magyar felmenőkkel büszkélkedhet.
Ő volt Goldie Hawn magyar származású édesanyja: Laura miatt egy ideig még a karrierje építéséről is lemondott
Goldie Hawn ereiben édesanyjának köszönhetően magyar vér is csörgedezik.
ElolvasomCover-fotó: Getty Images Hungary