Fotókon Goldie Hawn magyar származású édesanyja - Laura nagyon bájos nő volt
Goldie Hawn édesanyja 1994-ben hunyt el nyolcvanesztendős korában.

Számos világsztárról tudható, hogy magyar felmenőkkel rendelkezik, közéjük tartozik Goldie Hawn is, aki büszkén vállalja, hogy az ő ereiben is részben magyar vér csörgedezik az édesanyjának köszönhetően.
Így festett Goldie Hawn magyar származású édesanyja
A 73 éves sztár édesanyja, Laura Steinhoff a második világháború alatt menekült Magyarországról az Egyesült Államokba egy jobb élet reményében. A tengerentúlon tánciskolát nyitott, emellett egy ékszerboltja is volt. 1936-ban férjhez ment Edward Rutledge Hawnhoz, művésznevén Rut Hawn zenészhez. 1982-ig, férje haláláig kitartottak egymás mellett jóban és rosszban. Házasságuk alatt három gyermekük született: 1937-ben fiuk lett, de nem sokkal születése után elhunyt, Patricia lányuk 1938-ban, Goldie pedig 1945-ben jött a világra.

A színésznő imádta édesanyját, még a karrierjét is feladta érte néhány évre, ugyanis 1992-ben Lauránál rákot diagnosztizáltak. Goldie Hawn azért, hogy édesanyját ápolhassa, minden szerepet visszautasított, pedig akkoriban nagyon jól ment neki a szekér, ő volt Amerika egyik legnépszerűbb sztárja.
Két évig ápolta őt, ám sajnos 1994 novemberében Laura végül meghalt. Nyolcvanévesen hunyt el. Halála után csak két évvel tért vissza Goldie Hawn a képernyőre, ugyanis 1996-ban jelent meg az Elvált nők klubja című vígjáték, amelynek ő volt az egyik főszereplője.
Az egész család szívében a mai napig ott él Laura, Kate Hudson, Goldie Hawn híres színésznő lánya is szokott néha szeretett nagymamájáról fotókat posztolni Instagram-oldalára.
Híres világsztárok édesanyjukkal pózoltak
Kíváncsi vagy, hogyan fest Amal Clooney, Jennifer Lopez vagy éppen Nicole Kidman édesanyja? Cikkünkből megtudhatod.

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?
A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. október 17. 18 óra
Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad
Promóció
OLVASD EL EZT IS!