Nicole Kidman az 5. Golden Globe-díját nyerte az este: így örült neki

Rendhagyó módon jelentették be az idei Golden Globe-gála nyerteseit.

GettyImages-909711588
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Idén 79. alkalommal szervezték meg a Golden Globe-gálát, amit az Oscar előszobájaként szoktak emlegetni, igen ám, de az idei díjátadó teljesen rendhagyó módon történt, mint az előző években. Indoklásuk alapján az omikron variáns terjedése miatt nem volt vörös szőnyeges bevonulás, illetve hírességeket sem invitáltak meg az eseményre,  a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetsége, azaz a HFPA zárt ajtók mögött szervezte meg a rendezvényt, a nyerteseket pedig a közösségi oldalaikon, a Twitteren, az Instagramon és a Facebookon jelentették be.

A rendhagyó rendezés miatt egy másik ok is áll: még 2021-ben a díjátadót sugárzó NBC tévécsatorna bejelentette, a 2022-es díjátadót nem sugározzák, mivel a HFPA nem tesz erőfeszítéseket a szervezeten belüli sokszínűség követelményének. A díjakról döntők közé legalább húsz éve nem kerülhettek be fekete szavazók, de többeknél az is kicsapta a biztosítékot, hogy könnyedén megvesztegethetőek a HFPA emberei. Ha 2023-ig orvosolja a szervezet a problémáit, az NBC-nél visszaáll a rend. Bár a szövetség igyekezett változtatni, több film- és sorozatipari szereplő, stúdió, streamingszolgáltató és PR-cég is bojkottálta az idei gálát.

Nicole Kidman ötszörös Golden Globe-díjas színésznő lett

Nicole Kidman számára óriási öröm volt az idei Golden Globe-gála, ugyanis karrierje során ötödik alkalommal ítélték neki az aranyglóbuszt. Az Amazon Prime Videón megtekinthető, Az élet Ricardóéknál című életrajzi filmben nyújtott alakításáért kapta meg a legjobb színésznőnek járó díjat. Kidman Lucille Ballt, a 20. század egyik legnépszerűbb amerikai humoristáját és színésznőjét játszhatta el.

nicole-kidman
Fotó: Instagram/Nicole Kidman, Profimedia/Amazon

A 24 óráig elérhető Instagram Storiesban mondott egy rövid köszönetet: "Köszönöm az elismerést! Lucille, ez neked szól, és annak a többi hihetetlen nőnek, akiket jelöltek" - fogalmazta röviden.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kidman 1996-ban kapta meg élete első Golden Globe-ját a Majd megdöglik érte című alkotásért. 2002-ben a Moulin Rouge!-ért, 2003-ban Az órákért, 2018-ban A hatalmas kis hazugságokért vehette át a díjat. Ezeken kívül további 11 alkalommal szerepelt a jelöltek listáján karrierje során. Először 1992-ben jelölték a Billy Bathgate című filmben nyújtott alakításáért.

A nyertesek teljes listája

Filmek:

Legjobb filmdráma

  • Belfast
  • CODA
  • Dűne
  • Richard király
  • A kutya karmai közt

Legjobb vígjáték vagy zenés film

  • Cyrano
  • Ne nézz fel!
  • Licorice Pizza
  • Tick, Tick... Boom!
  • West Side Story

Legjobb színész (filmdráma)

  • Mahershala Ali – Hattyúdal mint Cameron Turner
  • Javier Bardem – Az élet Ricardóéknál mint Desi Arnaz
  • Benedict Cumberbatch – A kutya karmai közt mint Phil Burbank
  • Will Smith – Richard király mint Richard Williams
  • Denzel Washington – Macbeth tragédiája mint Macbeth

Legjobb színésznő (filmdráma)

  • Jessica Chastain – Tammy Faye szemei mint Tammy Faye Bakker
  • Olivia Colman – Az elveszett lány mint Leda Caruso
  • Lady Gaga – A Gucci-ház mint Patrizia Reggiani
  • Nicole Kidman – Az élet Ricardóéknál mint Lucille Ball
  • Kristen Stewart – Spencer mint Diána walesi hercegné

Legjobb színész (vígjáték vagy zenés film)

  • Leonardo DiCaprio – Ne nézz fel! mint Randall Mindy
  • Peter Dinklage – Cyrano mint Cyrano de Bergerac
  • Andrew Garfield – Tick, Tick... Boom! mint Jonathan Larson
  • Cooper Hoffman – Licorice Pizza mint Gary Valentine
  • Anthony Ramos – In the Heights – New York peremén mint Usnavi de la Vega

Legjobb színésznő (vígjáték vagy zenés film)

  • Marion Cotillard – Annette mint Ann Defrasnoux
  • Alana Haim – Licorice Pizza mint Alana Kane
  • Jennifer Lawrence – Ne nézz fel! mint Kate Dibiasky
  • Emma Stone – Szörnyella mint Estella / Szörnyella de Frász
  • Rachel Zegler – West Side Story mint María Vasquez

Legjobb férfi mellékszereplő

  • Ben Affleck – Iskola a pult mentén mint Charlie Moehringer
  • Jamie Dornan – Belfast mint Pa
  • Ciarán Hinds – Belfast mint Pop
  • Troy Kotsur – CODA mint Frank Rossi
  • Kodi Smit-McPhee – A kutya karmai közt mint Peter Gordon

Legjobb női mellékszereplő

  • Caitríona Balfe – Belfast mint Ma
  • Ariana DeBose – West Side Story mint Anita
  • Kirsten Dunst – A kutya karmai közt mint Rose Gordon
  • Aunjanue Ellis – Richard király mint Oracene Price
  • Ruth Negga – A látszat ára mint Clare Bellew

Legjobb rendező

  • Kenneth Branagh – Belfast
  • Jane Campion – A kutya karmai közt
  • Maggie Gyllenhaal – Az elveszett lány
  • Steven Spielberg – West Side Story
  • Denis Villeneuve – Dűne

Legjobb forgatókönyv

  • Paul Thomas Anderson – Licorice Pizza
  • Kenneth Branagh – Belfast
  • Jane Campion – A kutya karmai közt
  • Adam McKay – Ne nézz fel!
  • Aaron Sorkin – Az élet Ricardóéknál

Legjobb eredeti filmzene

  • Alexandre Desplat – A Francia Kiadás
  • Germaine Franco – Encanto
  • Jonny Greenwood – A kutya karmai közt
  • Alberto Iglesias – Párhuzamos anyák
  • Hans Zimmer – Dűne

Legjobb eredeti filmbetétdal

  • „Be Alive” (Dixson, Beyoncé) – Richard király
  • „Dos Oruguitas” (Lin-Manuel Miranda) – Encanto
  • „Down to Joy” (Van Morrison) – Belfast
  • „Here I Am (Singing My Way Home)” (Carole King, Jennifer Hudson és Jamie Hartman) – Respect
  • „No Time to Die” (Billie Eilish és Finneas O'Connell) – Nincs idő meghalni

Legjobb animációs film

  • Encanto
  • Flee
  • Luca
  • My Sunny Maad
  • Raya és az utolsó sárkány

Legjobb idegen nyelvű film

  • A hős (Irán)
  • Doraibu mai ká/Drive my Car (Japán)
  • Hatos fülke (Finnország)
  • Isten keze (Olaszország)
  • Párhuzamos anyák (Spanyolország)

Sorozatok:

Filmdráma

  • Lupin (Netflix)
  • The Morning Show (Apple TV+)
  • Pose (FX)
  • Nyerd meg az életed (Netflix)
  • Utódlás (HBO)

Vígjáték vagy zenés film

  • Nagy Katalin – A kezdetek (Hulu)
  • Hacks (HBO Max)
  • Only Murders in the Building (Hulu)
  • Reservation Dogs (FX on Hulu)
  • Ted Lasso (Apple TV+)

Minisorozat vagy tévéfilm

  • Dopesick (Hulu)
  • Impeachment: American Crime Story (FX)
  • Maid (Netflix)
  • Easttowni rejtélyek (HBO)
  • A föld alatti vasút (Amazon Prime Video)

Legjobb színész (filmdráma)

  • Brian Cox – Utódlás (HBO) mint Logan Roy
  • I Dzsongdzse – Nyerd meg az életed (Netflix) mint Szon Gihun
  • Billy Porter – Pose (FX) mint Prayerful Tell
  • Jeremy Strong – Utódlás (HBO) mint Kendall Roy
  • Omar Sy – Lupin (Netflix) mint Assane Diop

Legjobb színésznő (filmdráma)

  • Uzo Aduba – In Treatment (HBO) mint Brooke Taylor
  • Jennifer Aniston – The Morning Show (Apple TV+) mint Alex Levy
  • Christine Baranski – Diane védelmében (Paramount+) mint Diane Lockhart
  • Elisabeth Moss – A szolgálólány meséje (Hulu) mint June Osborne / Offred
  • Mj Rodriguez – Pose (FX) mint Blanca Rodriguez-Evangelista

Legjobb színész (vígjáték vagy zenés film)

  • Anthony Anderson – Feketék fehéren (ABC) mint Andre Johnson
  • Nicholas Hoult – Nagy Katalin – A kezdetek (Hulu) mint III. Péter orosz cár
  • Steve Martin – Only Murders in the Building (Hulu) mint Charles-Haden Savage
  • Martin Short – Only Murders in the Building (Hulu) mint Oliver Putnam
  • Jason Sudeikis – Ted Lasso (Apple TV+) mint Ted Lasso

Legjobb színésznő (vígjáték vagy zenés film)

  • Hannah Einbinder – Hacks (HBO Max) mint Ava Daniels
  • Tracee Ellis Ross – Feketék fehéren (ABC) mint Rainbow Johnson
  • Elle Fanning – Nagy Katalin – A kezdetek (Hulu) mint II. Katalin orosz cárnő
  • Issa Rae – Bizonytalan (HBO) mint Issa Dee
  • Jean Smart – Hacks (HBO Max) mint Deborah Vance

Legjobb színész televíziós minisorozatban vagy tévéfilmben

  • Paul Bettany – WandaVision (Disney+) mint Vision
  • Oscar Isaac – Jelenetek egy házasságból (HBO) mint Jonathan Levy
  • Michael Keaton – Dopesick (Hulu) mint Dr. Samuel Finnix
  • Ewan McGregor – Halston (Netflix) mint Halston
  • Tahar Rahim – A kígyó (Netflix) mint Charles Sobhraj

Legjobb színésznő  televíziós minisorozatban vagy tévéfilmben

  • Jessica Chastain – Jelenetek egy házasságból (HBO) mint Mira Phillips
  • Cynthia Erivo – Géniusz: Aretha (National Geographic) mint Aretha Franklin
  • Elizabeth Olsen – WandaVision (Disney+) mint Wanda Maximoff / Skarlát Boszorkány
  • Margaret Qualley – Maid (Netflix) mint Alex
  • Kate Winslet – Easttowni rejtélyek (HBO) mint Marianne "Mare" Sheehan

Legjobb férfi mellékszereplő  televíziós sorozatban, minisorozatban vagy tévéfilmben

  • Billy Crudup – The Morning Show (Apple TV+) mint Cory Ellison
  • Kieran Culkin – Utódlás (HBO) mint Roman Roy
  • Mark Duplass – The Morning Show (Apple TV+) mint Charlie "Chip" Black
  • Brett Goldstein – Ted Lasso (Apple TV+) mint Roy Kent
  • O Jongszu – Nyerd meg az életed (Netflix) mint O Ilnam

Legjobb női mellékszereplő televíziós sorozatban, minisorozatban vagy tévéfilmben

  • Jennifer Coolidge – A Fehér Lótusz (HBO) mint Tanya McQuoid
  • Kaitlyn Dever – Dopesick (Hulu) mint Betsy Mallum
  • Andie MacDowell – Maid (Netflix) mint Paula
  • Sarah Snook – Utódlás (HBO) mint Siobhan "Shiv" Roy
  • Hannah Waddingham – Ted Lasso (Apple TV+) mint Rebecca Welton

A 2021-es Golden Globe legszebb kreációi

Sajnos idén a pandémia miatt elmaradt a vörös szőnyeges bevonulás, azonban ha vágysz egy kis nosztalgiázásra, képes összeállításunkban megnézheted, hogy ragyogtak a női hírességek tavaly a gálán.

Salma Hayek tűzpiros estélyi ruhájában hercegnőként tündökölt a Golden Globe-gálán: fotókon a leggyönyörűbb kreációk

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük