Már megint Budapestről beszél a fél világ! Ennek a 20 éves srácnak köszönhető

George Ezra pár hónapja jelentette meg dalát Budapest címmel.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Top olvasott cikkek

Úgy tűnik, turisztikailag szerencsés helyzetben van Budapest, hiszen egyre-másra előkerül a főváros a világsajtóban - vagy legalábbis a neve.

Tavaly Wes Andersonnak köszönhetően beszéltek a fővárosról, a rendező új filmje, a rengeteg ismert színészt felvonultató A Grand Budapest Hotel kapcsán, most pedig egy 20 éves bristoli srác Budapest című dala gondoskodik arról, hogy a nyáron minden külföldi a magyar fővárosba akarjon látogatni.

Most indul be a karrierje

Az említett fiatalember nem más, mint George Ezra énekes, akire bizonyossággal mondhatjuk, hogy érdemes odafigyelni. Ezra ugyanis, bár 2012-ben debütált a zenei piacon, máris felkerült az ígéretes tehetségeket felvonultató, a BBC által összerakott Sounds of 2014 listára.

Így aztán nem csoda, hogy a Budapest című dal imidzsvideóját januárban több millióan nézték meg a Youtube-on, április 21-én pedig a hivatalos videoklip is megjelent - bár a magyar rajongók bánatára sajnos ebben sem bukkan fel a főváros.

Januárban Ezra a Recorder magazinnak adott interjújában még azt mesélte, valójában még nem járt Budapesten, de mindenkitől azt hallotta, hogy a város gyönyörű, így a dalban inkább egyfajta álomhelyet testesít meg.

Ellátogat Budapestre

Ám nemrégiben bejelentette a Facebook-oldalán, hogy végre ellátogat hozzánk: az Ezra Express május 28-án startol Bristolból, majd London, Brüsszel, Párizs és München érintésével május 31-én érkezik meg Budapestre.

Bár jelentkezni már nem lehet a különleges járatra, de az énekes azt ígéri, hogy online is lehet majd követni a nagy utazást.

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ezt követően sem fog ülni a babérjain: a hírek szerint június 4. és 18. között nyolc alkalommal lép fel Anglia nagyvárosaiban - Bristolon kívül Manchester, Edinburgh, Sheffield, Birmingham, Brighton és London lakói hallgathatják élőben a füstös hangú, Bob Dylan zenei örökségét továbbvivő George Ezrát. Debütáló albuma pedig június 30-án jelenik meg Wanted on Voyage címmel.

Ezt is szeretjük