Így néznek ki George Bush ikerlányai: Barbara és Jenna már 40 évesek

Barbara boldog feleség, Jenna pedig háromgyermekes édesanya.

George Bush ikerlányai 2021-ben
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

George W. Bush 2001 és 2009 között volt az Amerikai Egyesült Államok 43. elnöke. Mint ahogy minden államfő esetében, beiktatásával nem csak ő került a figyelem középpontjába, családjára is az egész világ kíváncsi volt.

Az egykori republikánus politikus 31 éves korában ismerte meg ugyanennyi idős jövendőbelijét, Laurát. A páros egy közös ismerősük barbecue-partiján találkozott először, és már akkor olyan nagy volt köztük az összhang, hogy nem volt kérdés, az estének lesz folytatása. Mindössze három hónappal később már az esküvőjükre készülődtek, amelyet 1977. november 5-én Texasban tartottak meg.

George Bush ikerlányai 40 évesek lettek

A frigyből egy ikerpár született 1981. november 25-én. Barbarának és Jennának már egészen fiatalon hozzá kellett szoknia az állandó figyelemhez, hiszen mindössze 13 esztendősek voltak, amikor édesapjuk először ülhetett Texas állam kormányzói székébe. 

George Bush és lányai 1994-ben.
George Bush és lányai 1994-ben.
Fotó: David Woo / Getty Images Hungary

Már fiatal nők voltak, amikor apjuk megkezdte az elnökséget, épp akkor álltak mindketten a továbbtanulás előtt. Míg Jenna a Texasi Egyetemen szerezte meg diplomáját, addig Barbarát a Yale-re vették fel. 

Bár ikertestvérek, érdeklődési körük merőben eltért egymástól. Jenna kezdetekben a tanításban lelte örömét, majd az UNICEF gyakornoka volt Dél-Amerikában. Ezután új vizekre evezett, sikeres írónő és televíziós lett. 2008-ban dobta először piacra nővérével közösen szerzett Read All About It! című alkotását, azóta pedig további öt kiadványa jelent meg. 

Barbara a művészetek felé hajlott inkább. Az egyetem befejezése után a Cooper Hewitt, Smithsonian Design Museumban kezdett dolgozni, majd aktivistaként tevékenykedett. Számos nonprofit szervezet kapcsolódik a nevéhez, például ő az egyik alapítója a Global Health Corps csoportnak.

Ami a magánéletüket illeti, a negyvenéves hírességek mindketten férjnél vannak. Barbara egy vakrandi során ismerte meg színész kedvesét, Craig Coyne-t.

barbara bush
Fotó: Jamie McCarthy / Getty Images Hungary

- Annyira vak volt az a randi, hogy arról sem volt fogalmam, hogy fog kinézni a partnerem, szóval két ismeretlen férfihez is odamentem az étteremben, mielőtt a megfelelő megérkezett volna. Szerencsémre egy igazán jóképű férfi sétált be az ajtón - mesélte a People magazinnak 2019-ben.

Jennára majdnem egy évtizeddel korábban talált rá a szerelem, ő 2008-ban ismerte meg az üzletember Harry Hagert, akit három gyermekkel ajándékozott meg: Mila lányuk nyolcéves, Poppy hatesztendős, legkisebb gyermekük, Hal pedig idén töltötte be a második életévét.

Joe Biden legidősebb lányunokája

Naomi az évek alatt bájos felnőtt nővé érett, képes összeállításunkat végignézve erről te is meggyőződhetsz.

Ő Joe Biden legidősebb lányunokája: a 27 éves Naomi bájos nővé érett

Nézegess képeket!

Elolvasom

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük