Friss fotókon Gabriela Spanic 14 éves fia: már ekkorát nőtt Gabriel de Jesús
Gabriela Spanic és fia Görögországban nyaralnak.
Gabriela Spanic a múlt hónapban két hetet töltött Magyarországon, ugyanis a Dancing With The Stars utolsó két adásában a zsűri között foglalhatott helyet.
Amikor hazánkba látogatott, a Feminának még exkluzív interjút is adott. A latin sztárral akkor eljött 14 éves fia, Gabriel de Jesús is, aki rajong Magyarországért. Már akkor lehetett tudni, hogy az év végén elmennek majd nyaralni a gyermekével, végül Görögországra esett a választásuk.
Gabriela Spanic és fia
A 49 éves színésznő az Instagram-oldalára tett fel több nyaralós képet, amelyeken a fia is szerepel. A kommentelők között rengeteg görög rajongó kifejezte háláját, hogy az országukat választották pihenésük céljául.
- Én itt, Görögországban élvezem a jól megérdemelt családi vakációmat egy év kemény munka után, hála istennek - fogalmazta a fotók alatt.
Bár a posztban nem jelölte meg, pontosan melyik helyre utaztak, de a szemfüles kommentelők kiszúrták, hogy Thesszalonikiben vannak, amely Görögország második legnagyobb városa.
Novemberi interjúnkban Spanic elmondta, milyen a viszonya a fiával.
- Nagyon szoros a viszonyunk, ő a társam, a barátom és a fiam egyben. Nagyon sokat kommunikálunk, mindent elmesél és megoszt velem. Kicsi korától kezdve úgy neveltem, hogy mi egy jó csapattá kovácsolódjunk. Még egy közös dalunk is van, amelynek arról szól a szövege, hogy milyen jó csapat vagyunk. Nincsenek egymás előtt titkaink.
Emlékszel Natalia Oreiróra?
Képes összeállításunkban megnézheted, hogy néz ki a színésznő most, 44 éves korában!
Emlékszel a Vad angyal Milagrosára? Friss fotókon a 45 éves Natalia Oreiro
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: TV2 Sajtószoba/Gazdag Éva