Ma 30 éve, hogy elhunyt Freddie Mercury: szívszorító, hogy teltek élete utolsó hetei

Freddie Mercury az utolsó hetekben már a gyógyszereit sem volt hajlandó szedni.

Freddie Mercury halála
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Freddie Mercury a 20. század egyik legikonikusabb előadóművésze volt, gyönyörű, erőteljes hangjával, kisugárzásával és karizmájával a '70-es és '80-as években emberek millióit hódította meg. A Queen zenekarral bejárta a világot, nem mellesleg több mint 150 millió albumot adtak el. A színpadon gyakran bújt extravagáns ruhákba, de ahogy teltek az évek, egyre visszafogottabb lett, ennek egyik oka az életkora, a másik az egészsége volt.

Sajnos élete utolsó néhány évét megnehezítette az AIDS-betegsége, a hivatalos források szerint 1987-ben tudta meg, hogy HIV-pozitív fertőzött. Méltósággal akart elmenni, ezért csak kevesekkel osztotta meg ezt a bizalmas információt, nem mellesleg a sajtó munkatársainak sem árult el semmit az egészségi állapotáról. Valószínűleg 1991. november 23-án érezte, hogy közel a vég, ekkor egy sajtóközleményben jelentette be, hogy AIDS-es, másnap viszont örökre lehunyta a szemeit, 45 éves volt. Egyik legközelebbi barátja, Peter Freestone az utolsó napjaiban is ott volt a mellette, a férfi így mesélt a legendáról a Daily Expressnek.

Így teltek el Freddie Mercury életének utolsó hetei

Peter amellett, hogy Freddie személyi asszisztenseként tevékenykedett, az egyik legfőbb bizalmasa volt. Amikor Mercury a '80-as években Németországba költözött, Freestone is vele tartott, a végsőkig kitartott mellette, sőt, azon kevés beavatottak közé tartozott, aki tudott a betegségéről.

GettyImages-56271496
Fotó: Dave Hogan / Getty Images Hungary

- Amikor Freddie megkapta a diagnózist - 1986-ban már úgy gondolta, hogy beteg, ezt 1987-ben meg is erősítették -, nem lett depressziós. Nem félt, tényként kezelte, hogy meg fog halni. Akkoriban semmi sem tudott volna ezen változtatni - emlékezett vissza a lapnak Freestone.

Minden energiáját a zenealkotásba ölte, Peter szerint az utolsó négy évében sokkal több mindent csinált, mint azelőtt. Annyi dalt vett fel, amennyit csak tudott, még akkor is a stúdióban állt, amikor már alig volt ereje. Nem bánt meg semmit az életében. Azt vallotta, az ember csak fecsérli az idejét azokra a dolgokra, amiken nem tud változtatni. Helyette inkább abba fektette az idejét, amit ténylegesen a szíve diktált.

Úgy élte a hétköznapjait, mintha minden a régi lenne, ugyanúgy fellépett, és albumokat gyártott a Queennel, még egy új lakást is vásárolt a svájci Montreux-ban, amit fényűző módon rendezett be, pedig pontosan tudta, hogy valószínűleg ő sosem fog benne élni. Élete végéig ragaszkodott ahhoz, hogy étteremben egyen, előfordult, hogy napokon át csak azért feküdt az ágyban, hogy elég erőt vegyen ahhoz, hogy a barátaival vacsorázzon egy exkluzív helyen.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Az utolsó hetekben már nagyon gyenge volt, kensingtoni otthonában pihent, csontsoványra fogyott és az egyik lábával rengeteget szenvedett. Már az AIDS-re felírt gyógyszereket sem szedte, egyedül csak a fájdalomcsillapítókat vette be.

Hárman ápolták felváltva, Freestone mellett ott volt párja, Jim Hutton és Joe Fanelli is, aki az exe és személyes séfje volt. Mary Austin, a volt nagy szerelme is minden áldott nap látogatta Freddie-t, bár hét évig jártak csak együtt, szakításuk után is megmaradt a barátságuk. Mellette Dave Clark zenész is sűrűn vendégeskedett a kensingtoni házban.

- Ott ültem az ágya mellett, és fogtam a kezét azért, ha felébred, valaki ott legyen mellette. Csevegtünk, barátokról beszélgettünk vagy pletykáltunk. Nem veszítette el a humorérzékét. Az utolsó alkalommal, amikor láttam őt, megfogta a kezem, és azt mondta nekem, hogy köszönöm. 

Freestone a mai napig nem tudja eldönteni, hogy azt a 12 évet köszönte meg neki Freddie, amit mellette lehúzott, vagy azt, hogy ápolta őt a halálos ágyán. Hozzátette, igazából ez már nem is számít. Amikor utoljára látta, a zenész nyugodt volt és felkészült a halálra.

Kiemelte, hogy a doktora pár nappal hosszabb életet jósolt neki, de az énekes már döntött a saját sorsáról.

- Mindannyian tudtuk, nem tarthat túl sokáig, de Freddie orvosa azt mondta, hogy még jó néhány napig velünk maradhat. Van egy olyan sejtésem, hogy Freddie döntött úgy, hogy elege van, és elérkezett az ideje, hogy a saját feltételei szerint menjen el.

November 23-án este Jim Hutton ápolta, mielőtt elaludt, vasárnap reggel, a halála pillanatában Dave Clark zenész volt ott az ágyánál. Mercury szülei és húga a szomorú hírt Mary Austintól tudták meg telefonon.

Halálának híre a hétfő hajnali órákban jutott el a sajtóhoz, így november 25-én futótűzként terjedt el, hogy Freddie Mercury elhunyt. Bár már 30 éve nincs köztünk, sosem feledi nevét a világ.

Freddie Mercury húga, Kashmira

Képes összeállításunkban megnézheted Freddie Mercury húga, Kashmira Cooke fotóit.

Így fest most Freddie Mercury húga: a 68 éves Kashmira vérbeli díva

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük