73 éves lenne Freddie Mercury - A legenda, aki a Parlamentet is meg akarta venni

Budapesti látogatása fotóival emlékezünk a Queen legendás frontemberére.

freddie-mercury-73-eves-lenne-cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Freddie Mercury ma lenne 73 éves. Ugyan az ikon már csaknem három évtizede távozott közülünk, máig nem feledték a nevét a rajongók - sőt, még a fiatalabb generációk tagjai is ismerik a Queen legendás énekesét, részben a rendkívül sikeres Bohém rapszódia című filmnek köszönhetően, mely tavaly minden létező díjat besöpört.

Budapesten is adott koncertet Freddie Mercury

Még hazánkat is meghódította a sztár 1986. július 27-én. A Népstadionban lépett fel a Queen együttes mintegy hetvenezer ember előtt, és azzal lepték meg a közönséget, hogy előadták a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt, amit könnyekig hatott rajongók tízezrei énekeltek vele együtt.

[PINTEREST] 5d6f9d9c0ba4b

A koncerthez számos anekdota kötődik kezdve azzal, hogy egy lerobbant limuzinnak köszönhetően Brian May Biatorbágyon, azaz ahogy ő nevezte, "Bájatorbegin", egy ivóban kötött ki, ahol a kedves kocsmáros unszolására megkóstolta a kevertet, amíg várta a segítséget.

Freddie Mercury ekkor szemelte ki magának az Országházat megvételre. A Dunán hajózva szerették volna bemutatni a várost az együttesnek, amikor az énekes megpillantotta az épületet, és rögtön beleszeretett. Az áráról kezdett érdeklődni, és arról, hogy a személyzete számára vajon van-e elegendő szoba benne. Aztán persze közölte, hogy nem bántásból kérdezte, csupán nagyon megtetszett neki a Parlamentünk, de nem tudta, hogy műemlékről van szó.

[PINTEREST] 5d6f9dca484b0

A pálinkát nagyon nem bírta

Brian May odavolt a kevertért, Freddie viszont nem csípte kifejezetten a pálinkát - nézd meg, hogy reagált, mikor megitattak vele egy felest a koncert előtt!

Freddie Mercury-nak túl erős volt a pálinka - Fintorán ma is nevet mindenki

Vicces videó került elő az énekeslegenda magyarországi látogatásáról.

Elolvasom

Coverfotó és ajánlóképek: Getty Images.

Ezt is szeretjük