Ő volt az Esmeralda szívtiprója – Az 53 éves Fernando Colunga még most is irtó sármos
Fernando Colunga semmit nem vesztett a sármjából.
Fernando Colunga Mexikó egyik legkeresettebb szappanoperasztárja a '90-es évek óta. Világszerte elismertté az 1997-es Esmeralda című sorozat tette, amelyben ő játszotta José Armandót, Esmeralda, a vak lány szerelmét. Nők milliói lettek szerelmesek a jóképű színészbe, hiszen 170 országban vetítették a telenovellát. Nem is csoda, hogy ezután sorra kapta az ajánlatokat, olyan, nálunk is közkedvelt sorozatokban játszott, mint a Paula és Paulina, az Esperanza, a Tiszta szívvel, a Szeretned kell! vagy a Mindörökké szerelem.
Így néz ki most Fernando Colunga
Csak kevesen tudják a sármos színészről, hogy építészmérnöknek tanult, de végül a színészetet választotta. A '80-as évek végén dublőrként dolgozott, és karrierje elején csak apróbb szerepeket kapott. Már 31 esztendős volt, amikor az Esmeralda a képernyőre került, így ő sem azon sztárok közé tartozik, akik már a húszas éveikben világhírnévre tettek szert. A sikersorozat óta 22 év telt el, de a színész a sármjából semmit sem vesztett. Még napjainkban, 53 évesen is vérbeli szívtipró.

Az alábbi fotót Cynthia Urias mexikói színésznő posztolta Instagram-oldalára nemrégiben, a felvételen szerepel Fernando Colunga is. Természetesen pillanatok alatt rengeteg rajongó fejezte ki imádatát a színész felé: "Gratulálok neki, hogy ennyire sokat ad a küllemére, ő egy fantasztikus színész", "még most is nagyon jóképű" - fogalmaztak a rajongók. Néhányan azzal is viccelődtek, lehet, hogy Colunga egy vámpír, mert semmit sem öregedett az elmúlt tíz évben.
Több kommentelő megjegyezte Instagramon, hogy nagyon hiányzik neki Fernando Colunga, ugyanis a színész 2015 óta nem szerepelt sorozatban. Utoljára a Szeretned kell! című telenovellában láthatták őt a nézők.
Ő alakította Esmeraldát
Leticia Calderón alakította Esmeraldát a sorozatban. Nézd meg őt is!
Így néz ki ma Esmeralda - A 48 éves Leticia Calderón friss fotóján ámulunk
Leticia Calderón közel az 50-hez is csodásan néz ki.
Elolvasom
Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?
Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk?
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- így néz ki most















