Ő Facundo Arana felesége: már 13 éve bolondul a csinos Mariáért a Vad Angyal sztárja
Facundo Arana és Maria Susini 2007-ben szerettek egymásba.
A Vad Angyal című argentin sorozat 1998-ban indult meg hódító útjára, hazánkban is óriási sikert aratott. A szappanopera sármos Ivóját Facundo Arana játszotta el.
Akkoriban nők milliói rajongtak érte, de napjainkban is sok nőnek hevesebben dobog a szíve, ha meglátja a színészt, azonban a sztár évek óta nős, feleségét, María Susinit 2007-ben ismerte meg.
Ő Facundo Arana felesége
A csinos María modellként és műsorvezetőként ismert Argentínában, a barna bombázóra nem csoda, hogy annak idején felfigyelt a színész. Miután egymásba szerettek, rá egy év múlva megszületett lányuk, India. Ikerfiaik, Yaco és Moro 2009-ben jöttek a világra.
Bár hamar jöttek a közös gyerkőcök, az esküvővel még vártak egy kicsit, végül 2012 decemberében álltak oltár elé. Facundo Arana 2015-ben az Evening Urgant című műsornak adott interjújában mesélte el, hogy amikor megismerkedett Maríával, szíve szerint már akkor elvette volna feleségül.
- Amikor először belenéztem a szemeibe, már akkor eldöntöttem, hogy egy napon ő a feleségem lesz. (...) Amikor negyvenévesen megnősülsz, de előtte már öt évet leéltetek együtt, ráadásul van három közös gyerek, akkor már nem lőhetsz mellé ezzel a házassággal. Ez az oka, amiért örök hűséget és szerelmet fogadtam neki annak idején - vallotta be feleségéről a műsorban.
Sok közös pont összeköti őket, mind a ketten a szörfözés szerelmesei, emellett együtt jótékonykodnak. A leukémiás gyerekeket megsegítő alapítványnak szoktak adakozni.
Így fest a Vad Angyal gyönyörű sztárja
Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan fest napjainkban Natalia Oreiro, a Vad Angyal vörös színésznője.
Natalia Oreiro volt a Vad angyal sztárja - 42 évesen így fest a színésznő
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció