Emma Thompsont ezzel a színésznővel csalta meg a férje: válás lett a vége
Emma Thompson válása után sokáig úgy érezte, hogy nem szerethető ember.
Emma Thompson mindenkit meglepett a legfrissebb, Radio Timesnak adott interjújával, amelyben elmondta, hogy a romantikus szerelem csak egy mítosz, és nagyon veszélyes. Sokan azért lepődtek meg a szavain, hiszen idén már a huszadik házassági évfordulóját ünnepelheti második férjével, Greg Wise-szal.
Kiemelte, észszerűen kéne gondolkodnunk a szerelemről és arról, az hogyan is alakul át az évek alatt két ember életében, egy hosszú távú kapcsolat fenntartása bonyolult és nehéz, a "boldogan éltek, míg meg nem haltak" pedig nem létezik. A Daily Mail friss interjúja kapcsán megírta, mi is volt az az élmény, ami egy életre megváltoztatta a színésznő véleményét erről a témakörről. Az első házasságának kudarca örök trauma az életében.
Emma Thompson válása
Kenneth Branagh színésszel az 1987-es Fortunes of War című drámasorozat forgatásán szerettek egymásba, Thompsonnak nagyon imponált, amikor kollégája énekelt neki munka közben. 1989-ben végül összeházasodtak.
Branagh rendezte az 1994-ben megjelent Frankensteint, illetve az egyik szerepet is ő játszotta. Az alkotása főszereplői Robert De Niro és Helena Bonham Carter voltak. A színésznővel túlságosan is összemelegedtek a munkálatok során, végül titkos viszonyba kezdtek.
Végül kitudódott a dolog, ami Thompson számára felért egy érvágással.
- Annyira vak voltam, és nem vettem észre, hogy más nőkkel is viszonyt folytatott a forgatásokon. Amit megtanultam ebből az egészből, hogy a vágyaiddal milyen könnyen félre tudod magad vezetni. Félholt voltam, egyből eltűnt annak érzése, hogy szerethető és értékes ember vagyok - fogalmazta.
Ez az élmény adta az inspirációt arra is, hogy könnyebben el tudja játszani az Igazából szerelemben azt a jelenetet, amikor rájött, hogy megcsalják a háta mögött.
Helena Bonham Carternek azóta már megbocsátott, sőt még forgattak is, a Harry Potterben szerepeltek együtt. Második férje, Greg Wise sokat segített az önértékelésén. Két gyerekük van, Gaia és Tindyebwa.
Emma Thompson lánya
Emma Thompson 39 évesen szülte lányát, Gaiát, aki a mai napig az egyik legnagyobb boldogsága.
Emma Thompson gyönyörű lánya már 22 éves: Gaia színésznő lett, mint az anyja
Emma Thompson 39 évesen szülte lányát, Gaiát, aki a mai napig az egyik legnagyobb boldogsága.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images