Ő volt Elton John felesége: Renatét 1983-ban ismerte meg

Renate Blauellel négy évig élt házasságban a világhírű előadó.

Elton John és felesége
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vannak olyanok, akik arra születtek, hogy alkotók legyenek, zsenialitásuk gyermekkoruktól kezdve meghatározta a jellemüket, hogy felnőttként maradandó nyomot hagyjanak a világban. Elton John is ezek közé a művészek közé tartozik, fülbemászó slágerei nélkül szegényebb hely lenne a világ.

A 73 éves előadó dalait könnyűszerrel fel tudjuk idézni, azonban azt csak a legnagyobb rajongói tudják róla, hogy nős ember volt. Mielőtt 2014-ben összekötötte volna az életét párjával, David Furnishsel, már kimondta a boldogító igent a ’80-as években.

Elton John első házassága

Renate Blauel először légi-utaskísérőként dolgozott Berlinben. Miután ráébredt, hogy nem ez az álommunka számára, éles váltással a zenei pálya felé fordult, 22 évesen elkezdett hangmérnökként dolgozni. 

elton john
Fotó: Manchester Daily Express / Getty Images Hungary

Ekkortájt Elton John karrierje épp válságba jutott, első lemeze bombasikerként robbant be a köztudatba, és egy csapásra repítette őt a legnagyobb sztárok közé, azonban második albuma nem ért fel ehhez a sikerhez, így hatalmas nyomás nehezedett a vállára, hogy újra kiemelkedőt alkosson.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

1983-ban vonult az AIR stúdióba, hogy elkészítse harmadik szólóalbumát Too Low for Zero címmel, itt hozta össze a sors az ifjú Renatéval. Ez volt a lány első komolyabb munkája, úgyhogy mindent megtett annak érdekében, hogy elégedettek legyenek vele, kedvessége és visszafogott természetessége egyből felkeltette az énekes figyelmét.

Rögtön megtalálták a közös hangot, míg a fekete szépség viccesnek találta munkaadóját, addig Eltonra nyugtató hatással volt a csendes technikus. Még valami összefűzte őket: az elköteleződésük a zene iránt. 

elton john wedding
Fotó: Patrick Riviere / Getty Images Hungary

Egy évvel első találkozásuk után egy indiai étteremben vacsoráztak, amikor a zeneszerző úgy döntött, felteszi a nagy kérdést kedvesének. Az eljegyzésből aztán villámházasság lett, mindössze három napot vártak az esküvővel, ami így éppen Valentin-napra esett. Azonban a romantikus dátum ellenére a frigy mindössze négy évig tartott.

- Remélem, egyszer majd újra találkozunk, és barátok leszünk. Bár nem tartjuk a kapcsolatot, semmi rosszat nem tudok mondani rá - mesélte Elton John a Tantrums & Tiaras című 1997-es dokumentumfilmben.

Freddie Mercury és szerelme

Freddie Mercury élete egyik legfontosabb szereplője nagy szerelme, Mary Austin volt, akit még 24 esztendősen ismert meg egy londoni butikban, 1969-ben, ekkor a lány csupán 19 éves volt. Később egymásba szerettek, összesen hat évig jártak. 

Freddie Mercury élete szerelme szívszorító vallomást tett - Mary így szerette az énekest

Mary Austin és Freddie Mercury kapcsolata nem volt hétköznapi.

Elolvasom
Ezt is szeretjük