18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Titkos viszonyt folytatott színésznő kollégájával a forgatások alatt: memoárjában árulta el Elliot Page

Elliot Page Pageboy című könyvében őszintén vallott titkos viszonyáról is.

ellen-és-olivia-cover

Június 6-án került a boltok polcaira Elliot Page memoárja, a Pageboy. A kanadai színész Ellen Page néven látta meg a napvilágot, 2011-ben biszexuálisnak állította be magát, majd 2014-ben a nyilvánosság előtt vállalta, hogy leszbikus, 2020-ban transznemű férfiként azonosította magát, ekkor hivatalosan is átneveztette magát Elliotnak.

Az Eredet és a Juno sztárja könyvében vallott az életéről, és még a viszonyairól is kendőzetlen őszinteséggel fogalmazott, ami nem minden híresség memoárjára jellemző. A frissen megjelent kiadványból a Page Six szemlézett.

Elliot Page a Pageboy című könyvében rántotta le a leplet titkos viszonyáról

Amikor a Juno című filmet forgatta, kolléganője teljesen megbabonázta őt, egyből vonzódni kezdett hozzá. 

Elliot Page és Olivia Thirlby, amikor csak tehették, mindig egymásnak estek.
Elliot Page és Olivia Thirlby, amikor csak tehették, mindig egymásnak estek.
Fotó: David Livingston / Getty Images Hungary

- Megdöbbentem abban a pillanatban, amikor megláttam Olivia Thirlbyt.

Bár egykorúak voltak, mégis úgy érezte, Olivia sokkal érettebb nála.

- Szexuálisan nyitott volt, ezzel távolabb állt tőlem, ahol én akkoriban voltam, de a kémia tapintható volt köztünk, ez pedig teljesen magával ragadott engem.

Egyre több időt töltöttek egymással, egyik nap Thirlby bevallotta neki a szállodai szobájában, hogy vonzódik hozzá, innentől már nem volt visszaút.

- Ekkor elkezdtünk csókolózni, beindultunk. Mindenre kiterjedő vágyam volt iránta, újszerű, reménykeltő módon vett rá, hogy kívánatosnak érezzem magam. Ez volt az első alkalom, hogy el tudtam élvezni valakivel, ekkor nyíltam meg igazán először.

Elliot Page 2014-ben vallotta be, hogy leszbikus, majd 2020-ban nyíltan vállalta, hogy transznemű.
Elliot Page 2014-ben vallotta be, hogy leszbikus, majd 2020-ban nyíltan vállalta, hogy transznemű.
Fotó: Steve Granitz / Getty Images Hungary

Ahol csak tudtak, szexeltek: a hotelben, a lakókocsijukban, az étterem aprócska, privát szobájában, tényleg mindenhol egymásnak estek. Oliviának köszönheti azt, hogy végre nem szégyenkezett amiatt, hogy más, mint az átlagember, és nem érezte magát nyomorultnak.

Ugyanebben a könyvében írt arról is, hogy titokban együtt járt Kate Marával 2014-ben, miközben a színésznő Max Minghella párja volt. A színésznő be is vallotta neki, hogy sosem gondolta volna, egyszerre két emberbe lehet szerelmes. Végül szakítottak, de a mai napig jó barátságot ápolnak egymással.

Arról is írt, hogy egy A-listás hollywoodi színész beszólt neki egy Los Angeles-i szülinapi partin.

- Meg foglak b*szni, hogy rájöjj, nem is vagy te leszbikus. Nem vagy te meleg, az nem létezik. Csak félsz a férfiaktól - idézte a kollégája szavait, akit végül nem nevezett meg inkább.

Sztárpárok, akik a forgatáson jöttek össze

Mutatjuk, kik azok a sztárpárok, akik a munkának köszönhetően találtak egymásra. 

Intimitás hosszú távon - Hogyan tartsuk életben a szenvedélyt párkapcsolatunkban?

A Femina Klub októberi vendége Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy mennyire vagyunk őszinték önmagunkhoz és partnerünkhöz. Milyen tabuk vannak a párkapcsolatokban? Mit lehet tenni, ha felmerül a bensőséges szexuális együttlétek hiánya és hogyan tehetünk a párkapcsolatok ellaposodása ellen? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. október 17. 18 óra

Helyszín: GOBUDA MALL - Vidám Színpad

Promóció

Cover- és ajánlók: Getty Images

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük