Kínos volt, amit a színész a vasárnap esti műsorban művelt! Minek vállalta el a fellépést?

Eddie Murphy 32 év után ment vissza a műsorba.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vasárnap este tartották az NBC csatornán a Saturday Night Live elnevezésű tévéshow nagyszabású ünnepi adását, melyre rengeteg híresség érkezett a nézők sorába, Justin Timberlake-től Taylor Swiftig.

Mellettük pedig a fellépők közé olyan sztárokat vártak, akik annak idején az SNL-ben tűntek fel a képernyőn, és szép karriert futottak be utána. Mint Eddie Murphy is, aki stand-uposként állandó szerepet kapott a műsorban, és különböző karakterek bőrébe bújva nevettette a nézőket a nyolcvanas évek elején.

Eddie Murphy 1984-ben hagyta ott az SNL-t - akkor már kezdett felfutni filmsztárként, köszönhetően a 48 óra című kriminek, illetve ebben az évben került a mozikba a Beverly Hills-i zsaru is. Murphy 1984 óta nem tért vissza a műsorba, sem vendégelőadóként, sem házigazdaként.

Ezért aztán érthető módon óriási kíváncsisággal várták a nézők, hogy egykori kedvencük 32 év elteltével vajon mivel nevetteti meg őket a képernyőn.

A színészt kollégája és az SNL másik felfedezettje, Chris Rock harangozta be, aki méltatta Eddie Murphy munkásságát, és arról beszélt, hogy Murphy karrierje volt számára a példa, hogyan lehet a humoristamunkát karrierré fejleszteni.

Rock azt is elmondta, hogy az SNL-nek annak idején milyen jót tett a vicces fekete színész, mivel a nyolcvanas évek elején éppen csökkent a műsor nézettsége, és üde színfoltként jelent meg benne Murphy a maga hétköznapi, de hatásos vicceivel. És bár minden utána következő fekete tehetségre ráfogták, hogy ő a következő Eddie Murphy, "Eddie Murphyből csak egy van, aki utánozhatatlan", lelkendezett.

Így aztán nem csoda, ha ezek után a bevonuló Eddie Murphyt állva tapsolták meg a nézők - és rettentően csalódtak, hogy a sztár mindössze 73 másodpercet szánt a szereplésére, ráadásul az is csak erőltetett és kínos szenvedés volt.

Nem volt semmi humor, a régi karakterek felelevenítése vagy bármiféle vicces nosztalgiázás, Murphy egyszerűen csak elmondta, mennyire örül, hogy ott van, hogy ennek a műsornak milyen sokat köszönhet, úgy érzi magát egy kicsit, mint a gimis találkozókon.

- Örülök, hogy ennyi ember értékeli azt, amit 35 éve csináltam, ez boldoggá tesz. Mindig szeretni fogom ezt a műsort... szóval folytatódjon a show, egy nagy tapsot mindenkinek! - zárta a mondandóját, azt gondolván, hogy reklámblokk következik.

Ám a reklám nem jött, a kamera továbbra is őt mutatta, így még két mondatot elhebegett arról, milyen remek és varázslatos is ez az este.

Természetesen a Twitteren rögtön áradtak a csalódott bejegyzések: "Nem értem. Idehozták Eddie Murphyt, hogy fogadja a tapsot, és elmenjen? Én is ilyen munkát akarok!" - írta egyikük. "Eddie Murphy már nem tud vicces lenni? Nem értem, mi volt ez az egész ma este, ami semmi se volt", háborgott egy másik kommentelő. Egy harmadik szerint pedig milyen műsor az, ahol egy színpadon áll Chris Rock és Eddie Murphy, és mégsem teremtik meg az évszázad estjét.

A fellépők között volt egyébként Miley Cyrus is - aki több időt töltött a színpadon, mint a híres humorista.

Kínos ruhák a Grammy-gáláról

Van, aki furcsa ruhaválasztásával szerez kínos perceket magának, nézd meg, a Grammyn ki választott rosszul!

Ez annyira kínos! Madonnának mindene kibuggyant a ruhájából a Grammy-gálán

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük