Ő Dwayne Johnson édesanyja: a 73 éves Ata nagyon fiatalos asszony
Dwayne Johnson és édesanyja között szoros a viszony, Ata sok filmes eseményre elkíséri a fiát.
Dwayne Johnson ambiciózussága nagyon fiatalon megmutatkozott. Már gyerekként elhatározta, ő nem csak álmodozik majd a sikerről, meg is valósítja azt. 1991-ben, 19 évesen az iskolai focicsapat sztárja volt, négy évvel később kriminológia és fiziológia szakon megszerezte a diplomáját, újabb két esztendő múltán pankrátorbajnok lett, majd a szórakoztatóipar felé fordult, hogy mára az egyik legnagyobb hollywoodi sztárként emlegessük.
Dwayne Johnson 73 éves édesanyja
Minden interjújában elmondja, bár keményen dolgozott azért, hogy mindezt elérje, sehol sem tartana a szerettei támogatása nélkül. Az akcióhőst világéletében hölgykoszorú vette körül. A hétköznapokban imádott felesége, Lauren, valamint három lánya szeretete viszi előre az úton, az üzletben exe, Dany Garcia egyengeti az útját, kisfiúként pedig az édesanyja, Ata szavai hitették el vele, hogy bármit elérhet, ha hisz magában.
A polinéz származású asszony sportolócsaládban látta meg a napvilágot 1948-ban. Édesapja és édesanyja is profi birkózók voltak, így nem csoda, hogy a jövendőbelijét is ebben a közegben találta meg. Néhai férje szintén ebben a sportágban szerzett nevet magának. A 2020-ban elhunyt Rocky Johnsonnal azonban nem volt felhőtlen a házasságuk. Állandó viták nehezítették a kapcsolatukat, amelyek nemcsak ahhoz vezettek, hogy 2003-ban elváljanak, hanem súlyos mentális problémákat idéztek elő Atánál. Olyan mély depresszióba esett, hogy megpróbálta kioltani a saját életét.
Nem véletlen, hogy a fia gyakran jellemzi úgy, mint a világ legerősebb nőjét. A 73 éves asszonynak sikerült szembenéznie a démonjaival, és mára be tudta gyógyítani a lelki sebeit. Ám sajnos még számos más nehézséggel is meg kellett, hogy küzdjön.
"Az anyám rengeteg dolgon ment keresztül… túlélte a rákot, az anyagi gondokat, felépült egy súlyos autóbalesetből, és helyrejött azután is, hogy öngyilkosságot kísérelt meg (a mai napig emlékszem a pillanatra, amikor visszahúztam az autópálya közepéről, hogy ne lépjen a szembe jövő forgalom elé). Kemény élet, de még keményebb nő” – fogalmazott a Facebook-oldalán 2021 májusában.
Képes összeállításunkban megnézheted, milyen fiatalos asszony Dwayne Johnson 73 éves édesanyja.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- dwayne johnson