Így festett Diana nagymamája fiatalon: a hercegnő tőle örökölte szépségét
Diana hercegnő testvére, Charles Spencer osztotta meg Instagram-oldalán a ritka felvételt.
Diana hercegnő nemcsak a szépségéről, hanem hatalmas szívéről is közismert volt. Körülbelül száz alapítványt támogatott, több fontos ügy mellett kiállt, például amikor a '80-as években egyre elterjedtebb lett az AIDS-betegség, sokan rettegtek azoktól az emberektől, akik elkapták a gyilkos kórt, mert azt hitték, már egy szimpla érintéstől megfertőződhetnek. 1987-ben Diana hercegnő volt az olyan ismert ember, aki kezet fogott egy AIDS-ben szenvedő beteggel, ez akkor hatalmas szenzációnak számított. Nem mellesleg a hercegnő bebizonyította, nem kell félni azoktól, akik ebben a betegségben szenvednek.
A leprás és rákos betegeket is segítette, illetve azokat a fiatalokat is, akik az utcán éltek, és esetleg komoly függőségekkel küzdöttek. A bántalmazott és rászoruló gyerekek megsegítése is nagy szívügye volt, illetve a taposóaknák betiltatása ellen is küzdött, de ezeken kívül még sok más nemes ügyet támogatott, így méltóan érdemelte ki a szívek királynője becenevet. Ez a nagyvonalúság és segítőkészség a nagymamájára, Cynthia Spencerre is igaz volt, akiről egy különleges felvétel került elő ezen a héten.
Diana hercegnő nagymamájáról ritka felvétel került elő
Charles Spencer, Diana testvére posztolta Instagram-oldalára a ritka felvételt a nagymamájukról. Az arcképet szénceruzával készítették, hiszen akkoriban még nem mindenki rendelkezett fényképezőgéppel, így még a 20. század elején is jellemző volt, hogy többen egy művészt kértek fel a portréjuk megörökítésére.
"A nagymamám, Cynthia, Sargent készítette róla a szénrajzot 1919-ben, abban az évben, amikor hozzáment a nagypapámhoz. Sokan szerették és tisztelték őt a környékünkön, a jelenlétét még mindig érezhetjük. A környékbéli menedékházat Cynthia Spencer Szeretetháznak nevezték el az emlékére. 1972-ben hunyt el" - írta a képhez.
A rajongók azonnal kiszúrták a Cynthia és a hercegnő közti hasonlóságot: "Lady Dianát látom benne." "Diana nagyon hasonlított rá. Olvastam a nagymamátokról, hogy sokat jótékonykodott, és a városában lévő kórházban angyalként emlegették. Úgy tudom, Diana már kislány korában is inspirálónak gondolta a tetteit!" "Első látásra azt hittem, Dianát látom" - fogalmazták a kommentelők.
Cynthia 75 évesen hunyta le örökre a szemeit, sajnos agytumora volt, végül ez okozta a halálát. 1992-ben Andrew Morton a Diana igaz története - szavaival című könyvében megfogalmazta, a hercegnő úgy véli, szeretett nagymamája ugyanúgy figyel, és vigyáz rá a túlvilágból. Az előkelőség életéről dokumentumfilm is készült, ami a Diana: Saját szavaimmal címet kapta, a 2017-es filmes alkotás a '90-es években kiadott könyv alapján készült el.
A titkos interjúsorozatot még 1991-ben vette fel a neves újságíró, amelyben Lady D kendőzetlen őszinteséggel vallott a magánéletéről.
Diana hercegnő édesanyja
Kíváncsi vagy, hogyan festett a hercegnő édesanyja? Képes összeállításunkban ritka képeket láthatsz Francesről.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció