Dakota Johnson Chris Martin jegyese lett: Gwyneth Paltrow-nak ez a véleménye arról, hogy exférje újra megnősül
A Coldplay énekese megkapta volt felesége és gyermeki áldását is új házasságához.
Chris Martin eljegyezte Dakota Johnsont. A 47 éves énekes már hat éve alkot egy párt a gyönyörű színésznővel, most úgy döntöttek, újabb szintre emelik kapcsolatukat.
Dakota Johnson Chris Martin jegyese lett
A Coldplay énekese és a 34 éves Dakota Johnson nemcsak Gwyneth Paltrow, hanem a 19 éves Apple és a 17 éves Moses áldását is megkapták házasságukhoz. Martin volt felesége és gyermekei is jó kapcsolatot ápolnak szíve választottjával.
A pár először titokban tartotta szerelmüket, ahogy az eljegyzést is, azonban most nyíltan felvállalták, hogy kapcsolatuk új szintre emelkedik.
- Az első naptól kezdve imádják egymást, így elkerülhetetlen volt, hogy megtegyék a következő lépést - mondta egy forrás a Mirrornak.
- Nem rohannak az esküvő megtervezésével, egyelőre csak élvezik, hogy szerelmük így már hivatalos.
A szürke ötven árnyalata főszereplőjét először 2017-ben látták Chris Martin oldalán, egy évvel azután, hogy az énekes hivatalosan is elvált Gwyneth Paltrow-tól. Már 2014-ben szétmentek, akkoriban Martin Jennifer Lawrence-szel is járt.
Dakota Johnson nemrég azt nyilatkozta, hogy teljes szívéből szereti az énekes és az Oscar-díjas színésznő két gyermekét. Egy interjúban pedig azt is elárulta, hogy most már úgy érzi, nyitott arra is, hogy saját gyermeke legyen.
A két színésznő jóban van egymással, mindannyian elfogadták, hogy egy nagy család tagjai, melyben igazán erős szövetség alakult ki. Így teljesen természetes, hogy a volt feleség és gyermekei is áldásukat adták a szerelmespár elkövetkező házasságához.
A jóképű sorozatsztár pár hónappal a válása után kolléganőjével jött össze: ölelkezve kapták le őket a tengerparton
Joshua Jackson új barátnőjét ölelgeti szenvedélyesen a friss fotókon.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images
- sztár
- dakota johnson
- chris martin
- eljegyzés
- gwyneth paltrow
- gyerekek
- házasság
- színésznő
- énekes
- Világsztár
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- gwyneth paltrow