Saját nemére gerjed A simlis és a szende sztárja
Az érett színésznő egy sorozat kapcsán merte felvállalni érzéseit, és azt is elmondta, kiről szokott álmodozni.
Hiába tölti be jövőre a hatvanadik életévét Cybill Shepherd, a magyar nézők számára örökké A simlis és a szende hisztis, szőke bombázója marad, akit anno Básti Juli karcos-nyafogós hangjával szerettek meg a nézők.
Bár akkor még szinte ismeretlen volt Magyarországon, valójában már szép karriert tudhatott a háta mögött a nyolcvanas évek közepére, amikor a népszerű sorozat forgatási munkálatai elkezdődtek. Miután 1968-ban, 18 évesen megnyerte a Model Of The Year versenyt, modellként helyezkedett el. 1971-ben pedig megérkezett az első filmszerep is: Az utolsó mozielőadás meztelen medencés jelentére bizonyára sok pasi élénken emlékszik.
Rengeteg sztárszeretője volt
Apropó, pasik! Nos, Shepherd nem egy illusztris hódolóval dicsekedhetett a múltban, hiszen csak a már említett mozifilm kapcsán összejött Peter Bogdanovich rendezővel - valamint szereplőtársával, Jeff Bridgesszel, Larry MacMurtry forgatókönyvíróval, továbbá Frank Marshall menedzserrel is.
De ugyanerre az időszakra tehető, hogy viszony fűzte Elvis Presley-hez is, ám állítása szerint végül szakított vele, mivel nem bírta elviselni a Király drogfüggőségét. 1976-ban, A taxisofőr munkálatai idején pedig, ahol Betsy-t alakította, Robert de Niro hívta randizni - Shepherd azonban nemet mondott, a sértett férfi ezért kizárólag a forgatásra korlátozta a kettőjük között lévő kommunikációt.
Rossz házasságok és jó nők
Ám bármennyire is szerették a pasik, a házasságai nem sikerültek túl jól: első férjével, David M. Forddal négy évig voltak együtt, tőle van Clementine lánya. Második párja, Bruce Oppenheim, akinek ikreket szült, csak három évig maradt vele.
Talán ez is az oka, hogy mostanság egyre többet beszél arról, valójában mindig is vonzódott a nőkhöz. Főleg, amióta szerepet kapott a bevallottan leszbikus nőkről szóló L című sorozatban.
- Ha megnézzük, mit is tudunk a férfiakról, a nőkről és a szexualitásról, be kell látni, az emberek többsége biszexuális. De hát mi rossz van ebben? - mesélte egy interjúban.
Azt is bevallotta, sokáig álmodozott Salma Hayekről, és gyakran elképzelte, milyen lehet a dögös latinával az ágyban.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció