"Azt hiszem, még mindig szeretem" Először vallott érzéseiről a válófélben lévő színésznő

Courteney Cox elárulta, még mindig odavan a férjéért.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egyes sztárpárok a nagy nyilvánosság előtt élik életüket: ők azok, akik minden összeveszésükről és kibékülésükről rögtön értesítik az érdeklődőket a közösségi portálokon.

Mások viszont igyekeznek olyan csendben intézni dolgaikat, amennyire csak Hollywoodban lehet, így a rajongók csak akkor értesülnek kapcsolatuk esetleges megromlásáról, ha az érintettek is akarják.

Válnak vagy sem?

Valahogy így történt ez Courteney Cox és David Arquette esetében is - mindaddig csak a hozzájuk egészen közel állók sejtették a bajt, amíg a sztárpár tavaly októberben be nem jelentette szétköltözését.

Akkor - eléggé ködösen fogalmazott - közleményben tudatták mindenkivel, zátonyra futott a házasságuk.

Indoklásuk szerint azért költöztek külön, hogy jobban megértsék önmagukat és felismerjék, mik azok a tulajdonságok, amik elengedhetetlenek egy párkapcsolat résztvevői számára.

Azóta aztán kiderült, hogy Arquette arra gyanakodott, felesége megcsalja, ezért ő is összemelegedett egy pincérnővel. Később azonban be kellett látnia, igazságtalanul vádolta meg párját.

A férje mellett áll

Közben pedig részeges tivornyáiról is elég zavarba ejtő képek láttak napvilágot, így nem csoda, ha a 46 éves színésznő komolyan elgondolkodott, érdemes-e folytatnia a harcot házasságáért.

A kilencvenes évek legkedveltebb sztárjai most

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mindenesetre nem olyan könnyű az újrakezdés, mint azt az ember gondolná. Courteney Cox nemrégiben a Bazaar magazinnak adott interjút, ahol - talán a hír felröppenése óta először - őszintén elmondta, még mindig erős érzelmeket táplál férje iránt.

- Ha a kapcsolatunkat mégsem sikerül rendbe tenni, akkor rettentően fog fájni, hogy kudarcot vallottam. Most azonban még nem gondolkozom ezen, hiszen fogalmam sincs, mit hoz a jövő, már csak azért sem, mert úgy érzem, még mindig szeretem - vallotta be.

Azt is elárulta, nem haragszik férjére, amiért megcsalta egy pincérnővel, hiszen az akkor történt, amikor már nem éltek egy fedél alatt. Szerinte egyébként sem párjában keresendő a hiba: úgy véli, ahogy múlnak az évek, a szerelem egyre inkább arról szól, képesek-e elviselni egymás hibáit - és ezen a téren neki is van még mit tanulnia.

Ezt is szeretjük