
Megcsalta a férjét? Végre mindent kitálalt házasságáról az énekesnő
Christina Aguilera egy interjúban úgy fogalmazott, hogy egyikük sem volt angyal.

2010 októberében mi is beszámoltunk róla, amikor kiderült, hogy öt év házasság és közel nyolc éve tartó párkapcsolat után Christina Aguilera úgy döntött, elválik férjétől, Jordan Bratmantől.
A válóperes iratok szerint egy hónappal korábban, 2010. szeptember 11-én költöztek külön, házasságuk azonban a beszámolók szerint már hónapok óta romokban hevert.
"Nem voltunk angyalok"
A sztárpár válását 2011. április 15-én véglegesítette a bíróság, a világhírű énekesnő pedig hónapokkal később a W magazinnak adott interjújában célzott arra, hogy bizony egyikük sem volt a hűség mintaképe.
- Voltak időszakok, amikor nem voltunk angyalok - kezdte vallomását, amiből arra lehet következtetni, hogy házasságuk alatt megcsalták egymást.
- Aztán eljött az a pillanat az életünkben, amikor úgy éreztem magam az otthonunkban, mint gyerekkoromban. Nem fogom hagyni, hogy a fiam egy feszültségekkel teli házban nőjön fel - folytatta az énekesnő, akinek szülei hétéves korában váltak el.
- Tudtam, hogy a sajtó elítéli majd a válásunkat, de én nem fogom úgy leélni az életemet, hogy attól félek, ki mit szól majd bizonyos dolgokhoz. Ez teljesen ellentétes mindazzal, amit a lemezeimen énekelek. Önmagam kell, hogy legyek - folytatta.
Már az eljegyzésen gondolkozik új párjával
Christina Aguilera és Jordan Bratman egyetlen közös gyermeke, Max Liron 2008. január 12-én született meg, akinek teljes körű felügyeleti jogát az édesanyja kapta meg.
Kisfiáról egyébként Jimmy Kimmel talkshow-jában mesélt, ahol elárulta, hogy a hároméves csöppség nagyon félti édesanyját, ki nem állhatja például, amikor édesanyja kisminkeli magát, vagy valaki hozzáér.
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
A népszerű popdíva 2010 novemberében kezdett el járni Matt Rutlerrel, kapcsolatuk pedig a legfrissebb hírek szerint olyan szépen alakul, hogy már az eljegyzésen gondolkoznak.