Ő Christian Eriksen szép párja: a dán futballistának két gyermeket szült Sabrina
Christian Eriksen 2012-ben szeretett bele Sabrina Kvist Jensenbe.
Az egész világ drukkol azért, hogy Christian Eriksen dán futballista felépüljön, ahogy az ismeretes, a szombati Dánia-Finnország Eb-mérkőzésen összeesett, mert leállt a szíve, szerencsére sikerült újraéleszteniük a pályán, ezután kórházba szállították, ahol jelenleg is megfigyelés alatt tartják, emellett átfogó kivizsgálásokon vesz részt. A majdnem tragédiába fulladt mérkőzésen ott volt párja, Sabrina Kvist Jensen is, akit a 29 éves sportoló csapattársai vigasztaltak. A lány mindenben támogatja szerelmét, amiben csak tudja.
Christian Eriksen és párja családi fotói
A sportoló és párja óvják a magánéletüket, nem az újságok címlapjain élik a mindennapjaikat, így viszonylag kevés információ található meg róluk az interneten. Christian Eriksen Instagram-posztjaiból kiderült, 2012 augusztusában szerettek egymásba, így jövőre már a kapcsolatuk tizedik évfordulóját ünnepelhetik. 2016-ban a The Sunnak bevallotta, a munkája miatt nem egyszerű az életük.
- Meg kell tanulnod, hogyan kell fizikailag és szellemileg megbirkózni a nehézségekkel, de tudom kezelni a nyomást, és az igényeknek is eleget teszek, mert minden áldott nap a munkámért élek. Ez viszont elég nehéz a barátnőm számára. Természetesen szeretnék kimenni a városba vele és a barátaival, de ez egyszerűen nem fér bele nekem - magyarázta.
2017 decemberében jelentették be, hogy szülői örömök elé néznek, 2018 júniusában jött a világra kisfiuk, Alfred, majd 2020-ban született még egy gyerkőcük, de az ő nevét nem árulták el.
Képes összeállításunkban megnézheted Christian Eriksen szép családját.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- cristiano ronaldo
- sztár