Cher csúnya módon húzta ki a gyufát a népszerű színésznőnél: Susan Sarandon egy életre meggyűlölte őt
Cher elég durván kitolt Susan Sarandonnal.
Cher és Susan Sarandon kapcsolata közel sem sorolható Hollywood legendás barátságai közé, sőt a két díva közt meglehetősen fagyos a levegő közös filmjük óta. Az Eastwick-i boszorkányok című, 1987-es alkotásban szerepeltek együtt, de már az első forgatási nap előtt összetűzésbe keveredtek.
Az énekesnő ugyanis elég durván kihúzta a gyufát kolléganőjénél, olyasmit tett, amit valószínűleg egy színésznő sem bocsájtana meg egykönnyen, kitúrta őt eredeti szerepéből.
Cher elvette Susan Sarandon szerepét
A történet három kisvárosi nő életét mutatta be, akiket egy napon Jack Nicholson megszemélyesítésében megkísértett az ördög. Karaktereik nem is lehettek volna eltérőbbek egymástól: Michelle Pfeiffer a gyönyörű, ám túlterhelt háromgyermekes anyát, Sukit keltette életre, Sarandon lett a kissé merev csellótanár, Jane, és kétségkívül Cher kaparintotta meg a leghálásabb szerepet, a végtelenül dögös Alexandrát alakíthatta.
Azt azonban eddig nem is sejthettük, hogy az eredeti terv szerint nem ebben a felállásban osztották ki a figurákat. Susan Sarandonnak esze ágában sem volt, hogy Jane szerepére jelentkezzen, és a szerződését sem eszerint írta alá.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A 74 éves sztár az LA’s Project Angel Food elnevezésű jótékonysági eseményen idézte fel, mennyire mérges volt, amikor fülébe jutott, hogy Cher beleköpött a levesébe. Ráadásul az egészre csak akkor derült fény, amikor a forgatás helyszínére, Los Angelesbe érkezett, ugyanis akkoriban Rómában élt.
- Hirtelen meg kellett tanulnom csellózni, ami azért volt kínos, mert addig életemben nem játszottam egy hangszeren sem, de hát nem volt más választásom, ugyanis a készítők azt mondták, beperelnek, ha nem vállalom el így is a filmet - írta meg szavait a Daily Mail.
A színésznő azt is elárulta, hogy Cher feltehetőleg a csáberejét vetette be, hogy kitúrja őt a szerepből. Ugyanis a film egyik producere, Jon Peters eszközölte a cserét, akivel állítólag már a produkció előtt is közeli viszonyt ápolt. A horror egyébként a jegypénztáraknál és a kritikusok körében is tarolt. Sarandont alakításáért Szaturnusz-díjra jelölték, míg partnernőjét egy kitüntetésre sem terjesztették fel.
A legszexibb sztárok 60 fölött
Képes összeállításunkban megnézheted, hogy az OnBuy.com weboldal felmérése alapján mely hatvan fölötti, női hírességeket kiáltották ki a legszexibbeknek.
Ő a legszexibb 60 fölötti színésznő: az egykori Bond-lány még most is szenzációsan fest
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!