A 45 éves Charlize Theront bikiniben kapták le: a színésznő Görögországban nyaral
Charlize Theron Görögországban élvezi a nyarat.

charlize-theron-cover
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Charlize Theron és lányai, a kilencéves Jackson és az ötéves August Görögországot választották idén a vakációjuk céljául. A mesés Párosz szigetére mentek, amely az Égei-tenger közepén helyezkedik el.

A 45 éves színésznőt és családját egy luxusjachton szúrta ki egy lesifotós, aki több felvételt is készített.

Charlize Theron bikiniben

A sztár egy fekete bikinit viselt a jachton, ahogy az alábbi felvételen is látszik, karcsú és sportos az alakja. A rendszeres testmozgásnak és a növényalapú étrendjének köszönheti remek formáját.

- Ez az életmód teljesen megváltoztatta a testemet. Ha evésről van szó, akkor mindig belekalkulálom a napi testmozgást is. Ha nem mozgok sokat, aznap nem ehetek annyira nagy mennyiséget. Persze néha vannak csalónapok, de mindig becsületes vagyok magammal - nyilatkozta a Harper's Bazaarnak.

Kerüli az alkoholt, amiről köztudott, hogy elég hizlaló. Naponta hatszor étkezik, azonban szigorúan kicsi adagokat fogyaszt, előtérbe helyezi a magas fehérjetartalmú zöldségeket.

- Mindennap van gyümölcslé, fodros kel és zöld saláta. Amikor egészségesen táplálkozom, eleget alszom, és nem iszom alkoholt, na akkor nézek ki a legjobban. Ha viszont megkívánok egy hamburgert, nem kínzom magam, egy negyedét megeszem - ezt a Red magazinnak vallotta be.

A pilates és a 90 perces dinamikus jóga a kedvence, de a spinning biciklizést is szereti.

- Ha úgy mozogsz, hogy közben élvezed, akkor észre sem veszed, hogy valójában sportolsz - magyarázta.

50 feletti sztárok bikiniben

Képes összeállításunkban megnézheted a legnépszerűbb ötven feletti női sztárok bikinis képeit.

Ezt is szeretjük